Örök tűz

,,Kr.e. 220. Róma. Egy fiatal lány, Serena abban a megtiszteltetésben részesül, hogy öt társával Vesta istennőt szolgálhatja, ám ez lemondásokkal jár.

A fiatal katona, Marcus élete szürke, forrongó lelke harcra vágyik. Azonban egy nap minden megváltozik. Parancsmegtagadás miatt a legsúlyosabb büntetésre számíthat, de Fortuna istennő kegyelméből egy Vesta papnő megmenti a felelősségre vonás alól.

Ez a találkozás olyan változásokat indít el mindkettőjükben, hogy a halálbüntetéssel is dacolnak, csak újra láthassák, szerethessék egymást. Még nem sejtik, de olyan vihar közelít, mely gyökerestül forgatja fel a halandók életét. Ennek a viharnak a neve: Hannibál."

Rendeld meg a könyvet ITT.

 


Az Örök tűz című regény az ókori Rómában játszódik és egy Vesta papnő, valamint egy római katona tiltott szerelmét mutatja be. Habár maga a történet és a szereplők a fantázia szülöttei, a mű nem teljesen rugaszkodik el a valóságtól, így a főbb eseményeket, cselekményeket hitelesen mutatja be, ragaszkodva a történelmi hűséghez.

A Pomerium megszentelt határán átlépve városi emberek zajával telt meg a tér. Távolban magasló emlékművek és templomok szigetekként emelkedtek ki a nyomor tengeréből. Szűk utcákon haladva tovább, nyilvános tereken hadvezérek szobrai tekintettek le a halandókra, mintha csak valamiféle istenségek lennének. A város képébe szinte beleivódott a Rostra,...

Vesta tüze fényesebben tündöklött, mint annak előtte bármikor. Róma fénykorát élte, s ebben a papnők áldozatos munkája is szerepet játszott. Serena élvezte tisztségével járó kivételes helyzetét. Bölcsessége már idejekorán megmutatkozott, mikor is egy alkalommal nagyhatalmú consul kérte segítségét. Hosszú ideje volt már, hogy nem kapta meg a...

Harsány nevetés zaja törte meg a tábori sátor csendjét. Római katonák élénk beszéde szűrődött ki résein át. Mély, dörmögő beszédéről már messziről felismerhetővé vált Rufus, ki a legnagyobb szószátyár volt mind között. Gyakorta hencegett csatatéren szerzett sikereivel, ám a valóságban az ütközetek során inkább bizonyult riadtnak mintsem hősnek. Nem...

Dimale

2020.06.10

Csend honolt. Az éjszaka sötétjében, a táborban harcra kész légiók várakoztak, míg a sáncok és a város között ötven ember lapult a fűben lélegzet visszafojtva. Az éjszaka szellője, mint egy Vesta fátyla simogatta Marcus arcát, ám ez hűvös és csípős volt, de mégis bizsergető és kellemes. Izzadságcseppek folytak le a sisakja alól a homlokán, a...

© 2018 Nagy Eszter. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el