1. fejezet - Az új Vesta

A Pomerium megszentelt határán átlépve városi emberek zajával telt meg a tér. Távolban magasló emlékművek és templomok szigetekként emelkedtek ki a nyomor tengeréből. Szűk utcákon haladva tovább, nyilvános tereken hadvezérek szobrai tekintettek le a halandókra, mintha csak valamiféle istenségek lennének. A város képébe szinte beleivódott a Rostra, melyet a tengeri csatában zsákmányként megszerzett hajóorr lemezekkel ékesítettek. A központban álló Forumon mindig nyüzsgő élet zajlott, már messziről hallani lehetett az árusok hangját, akik elözönlötték a legforgalmasabb utcákat. A rengeteg kis üzlet és műhely látványával úgy tűnt mintha az egész város egy hatalmas piactér lenne. A kereskedők olykor agresszívan kínálgatták megkérdőjelezhető minőségű portékájukat a szegényebb réteg vásárlóinak. A távolban láthatóvá vált a helyi saruárus, ki fapadokat helyezett ki vevői számára, amit oszlopok közé feszített függönnyel óvott a Nap fényétől. Mellette egy fémedényekkel kereskedő férfi állt, ki igyekezett túlharsogni a tömeg zaját. Továbbhaladva finom illatok szálltak a levegőben, a távolban levő melegétel-árus irányából, aki egy hatalmas kondér mellett állt, mely alatt hevesen lobogott a tűz. Egy fából készült kecskelábú asztalon galambok, nyulak ketrecei voltak elhelyezve, mely mellett egy hosszú ujjú tunikában lévő asszony tűnt fel. Vevői szórakoztatására még két majmot is kihelyezett, akik ugrabugrálásukkal magukhoz csábították a kíváncsi tekinteteket. A tehetősebb vásárlók kerülték ezen helyeket. Ehelyett a Macellum épületébe látogattak, ahol ízletes élelmiszereket lehetett kapni. A fedett piacon egy-egy különlegesebb halért licitálhattak a vásárlók s a legmagasabb összeget kínáló vevő vihette haza az árut. Az árak olykor az egekig szöktek, nem ritkán előfordult, hogy három márnáért 30 ezer sestertiust is elkértek az élelmes kereskedők, ami felért egy vagyonnal. A nyüzsgő emberek körében szinte elveszni látszott egy apró termetű gyermek alakja. Hosszú tunikája kiemelte törékeny testalkatát, hatalmas barna szemeivel érdeklődően figyelte a körülötte zajló eseményeket. Szeretett itt lenni, mert kedvelte a decemberi vásárt, ami hagyománynak számított. A hónap végén ülték meg a Saturnus tiszteletére rendezett Saturnáliát. Tóga helyett kényelmesebb viseletet öltöttek magukra az emberek, ettek-ittak és a barátok még ajándékokat is váltottak egymással, ami legtöbbször egy kis cserépfigura volt. Serena patrícius család sarjaként bővelkedett minden földi jóban, szülei védelmét élvezte, aminek köszönhetően sosem látta a világ kegyetlenebb arcát. Kivéve akkor egyszer. A Forum mellett található, a város központjában lévő templomnál elhaladva megpillantotta egy magányos papnő alakját. Az út mentén álló emberek tekintetükkel követték annak útját egészen a Quirinalis-domb északi oldalán lévő Campus Sceleratus-hoz, a földalatti kamráig. Bejáratánál megállva utolsó szavaival is ártatlanságát bizonygatta, de már késő volt, sorsa elrendeltetett. A kamrában kis edényekben kihelyeztek neki kenyeret, vizet, tejet, és olajat a lámpájába. Szépen megvetett ágya a nyugalom látszatát sugározta. Remegve ment le a létrán, majd az ajtó bezárult. Örökre.

A kislány még nem értette az előtte zajló esemény súlyát, de minden porcikájában egyszerre érezte a félelem és a bánat elegyét. A papnő egyike volt Róma hat Vesta-szüzének, akiket gondosan válogattak ki. Halála után immár csak öt maradt, így hamarosan új papnőt kellett választani.

A felkelő Nap fénye aranylón ragyogta be az örök város utcáit, simogató melegsége lassan töltötte meg a levegőt. Ez a Napfelkelte se volt más, mint előtte bármikor, mégis hatással volt egy emberi életre, melyet a sors vezérelt egy új útra. Húsz kiválasztott lány várakozott, a téren, s már csak pillanatok választották el attól, hogy valamelyikük élete új irányt vegyen. A mai napon egyvalakit kiemelnek közülük és a legnagyobb megtiszteltetésben lesz része. A döntés megszületett, a várakozással teli pillanat tovaszállt s egy megmásíthatatlan új útra terelte a hat éves Serena életét. A római emberek szemében ő lett a legjobb jelölt, hogy Vesta Istennőt szolgálja. Szülei mérhetetlen büszkeségét látva örülni szeretett volna, ám a tudat, hogy elszakítják családjától, gondtalan gyermeki életétől, rémisztőnek tűnt számára. Édesanyja gyengéden végigsimította lánya puha arcát, szemében örömkönnyek gyülekeztek. Olyan gyermekkel ajándékozta meg Róma népét, ki kapocsként szolgált az emberek világa és az Istennő között. Majd, mikor az ártatlan gyermeki tekintetben meglátta a félelmet, közelebb hajolva a fülébe suttogott:

• Ne félj gyermekem, ne félj! Meséltem-e már neked, a csodáról, mit születésed előtt éltem át?

A kislány szótlanul megingatta fejét.

• Tudod, én már akkor tudtam, hogy különleges vagy, mikor megfogantál. Álmot láttam azon az éjen, egy különös álmot. Madarak szálltak a magas égen, egy tündöklő fény felé s majdan egyesülve, elmosódott alakzat rajzolódott ki az álomképben. Hófehéren vakítóan, közepén hatalmas lánggal lobogó tűz égett. Te voltál az gyermekem... és most eljött a te időd, hogy küldetésed beteljesedjen!

Mély áhítattal hallgatta Serena a mágikus szavakat, melyet édesanyja úgy mesélt el, hogy szinte már maga előtt látta azt. Gondolatait megtöltötte az a különös érzés, hogy ő más, mint a többi, neki feladata van ezen a világon.

A Forum Romanumon, közvetlenül a Vesta templom mögött, impozáns méreteivel már messziről láthatóvá váló Vesta-szüzek háza lett az új otthona. Az épület már önmagában is tiszteletet árasztott, oszlopos kerengőből és abból nyíló szobákból állt. Az udvar közepén egy nyolcszögletű épület állott, melyben őrizték a Palladiumot, azaz Pallas Athéné oltalmazó szobrát. Az Átriumban található ciszternákban lévő, csak a természetből származó, makulátlan vízzel érintkezhettek. Oszlopcsarnokából lehetett bejutni a hat szűz lakóhelyére, másik részét a papnők faragott szobor másai díszítették. Spirituális teendőik közül az egyik legfontosabb volt a szent tűz fenntartása. A római nép felett őrködtek, s minden évben március 1-én újították meg a tüzet, ezzel szimbolizálva a kezdet és a vég összetartozását, a folytonos megújulást. A szent tűz biztosította Róma fennmaradását, virágzását és békéjét is egyben. Esetleges mulasztásukért a legszigorúbban kellett bűnhődniük.

A beavatási szertartás napjáig Serena nem tudta még igazán átérezni küldetését. Tudta ugyan, hogy fontos feladat vár reá s hosszú tanulás, ám az utolsó percekig csak kívülről szemlélte az eseményeket. Némán figyelte Vesta istennő lobogó tüzét s majd, mint egy látomás, úgy bontakozott ki szemei előtt isteni alakja, mely a szent lángokban lakozott. Ettől a pillanattól igaz hittel vállalta, mit reá mért a sors.

A tanulás évei elkezdődtek s immár véget ért a gyermeklét. Figyelte a nálánál idősebb papnőket, kik vakítóan fehér klepetust és homlokkötőt viseltek. Hajuk hat fonatban vált szét. Amikor áldozatot mutattak be, arcuk oly átszellemültté vált, hogy szinte már úgy tűnt, mintha egy teljesen más világban járnának közben. Különös módon, kapcsolódtak egymáshoz a Vesta-k, egy emberként végezték feladataikat és soha egyetlen panasz se hagyta el szájukat. Pedig Serena sokszor tele volt panasszal, csak éppen sosem mondhatta ki. Nem szabad. Így a tanulás folyamán megtanult csendben elviselni, elnyomva magában emberi érzelmeit, hogy jobban átadhassa magát ennek a különös, misztikus világnak.

A kezdetektől szorosabban kötődött az ekkor még 16 éves Vereniához, kiben nővérét látta. Mindig gyengéd szeretettel biztatta, olykor talán bizalmasabban is elbeszélgetett vele. Mosolya nyugalmat árasztott s még akkor sem szidta meg az esetlen Serena-t, mikor az vízért menve egyszer tekintetét nem a földre szegezte, hanem egy közeli bokor felől hallatszó énekes madár különös hangjára lett figyelmes. Sajnos Gazánia, ki a legidősebb papnő volt mind között, a virgo Vestalis maxima, már nem volt ilyen elnéző. Tudta, hogy sorsuk kimenetele csakis attól függ, hogy feladataikat hiba nélkül végezzék. Így hát nem ismert könyörületet és néha úgy tűnt, mintha Serena-t nem találná közéjük valónak. Arca szigorú vonásai s tartása tekintélyt parancsolt. Egyszerre tűnt félelmetesnek és hatalmas tudással rendelkezőnek a kislány számára.

Egyszer Verenia mesélt neki egy történetet egy szökött rabról, ki náluk keresett menedéket. Akkor nem született egyetértés a Vesta-k között és Gazánia döntése ellenére az egyik papnő elbújtatta azt a férfit. Mikor ez kiderült, a legsúlyosabb büntetéssel kellett vezekelnie annak, kit bűnösnek gondoltak. A lány szemeiben könnycseppek gyülekeztek, fejét lehajtva, takargatta arcát. Súlyos titkot cipelt, mit sosem oszthatott meg mással. Serena ekkor értette meg, hogy akit a templomnál látott, az a Vesta-szűz volt, akinek most feltárta történetét őelőtte, kinek most helyébe érkezett. Verenia többet nem árult el a történtekről, titkát a sírba szerette volna vinni.

A könyvet ITT tudod megrendelni.