Örök tűz és történelem

Az Örök tűz című regény az ókori Rómában játszódik és egy Vesta papnő, valamint egy római katona tiltott szerelmét mutatja be. Habár maga a történet és a szereplők a fantázia szülöttei, a mű nem teljesen rugaszkodik el a valóságtól, így a főbb eseményeket, cselekményeket hitelesen mutatja be, ragaszkodva a történelmi hűséghez.

És mi adta az alapötletet? Egy olyan római szokás, mely a szüzességüket elvesztett Vesta papnőket nem akármilyen halállal sújtotta: a Porta Collina közelében, még a városfalon belül, volt egy latinul agger-nek nevezett halom, alatta pedig egy kisebb föld alatti helyiség, ahova létra vezetett le. A helyiségbe vetett ágyat tettek, mellette mécsest gyújtottak, s a legszükségesebb élelmiszerekből odakészítettek egy csöppnyit: kenyeret, cserépedényben vizet, tejet és olajat; így akarták a rómaiak elhárítani maguktól azt a vádat, hogy a legszentebb szolgálatokra felszentelt személyt éhhalállal ölik meg. A bűnöst keresztülvitték a Forumon egy szíjakkal szorosan átkötött és sűrűn lefüggönyözött gyaloghintóban. Amikor a gyaloghintó megérkezett a kijelölt helyre, a főpap a büntetés végrehajtása előtt titkos imát mondott, majd a lefátyolozott vétkes papnőt ráállította a létrára. Ezután a papnő lement a föld alatti helyiségbe, a kívül maradottak felhúzták a létrát, utána pedig sok földet hánytak a bejáratra. Maga a könyv is így kezdődik a Kr.e. 228. évben, amikor Tucciát végezték ki ezzel a módszerrel. Ezután ugrunk egyet és Kr.e. 220-ba kerülünk. Ekkor Róma már Itália és Szicília ura, jelenleg nem vív komolyabb háborút, de a viharfelhők közelednek. Maga a főváros még nem márvánnyal borított, palotákkal, árkádokkal, szobrokkal ékesített, hatalmas metropolisz. Athénhoz, Korinthoszhoz vagy Karthágóhoz mérten egy puritán - bár folyamatosan fejlődő - városka. A római haderő már a kor egyik legjobb hadserege, de még nem hivatásos harcosok, hanem földművesek alkotják, akiket a hazafias kötelesség mellett az állam szólít fegyverbe, azonban békeidőben is fegyverben állnak bizonyos számú legiok. Ha éppen nem harcoltak, utat építettek, csatornát ástak, hajókat ácsoltak. Egy ilyen alkalommal sodorja össze a véletlen, a sors vagy az istenek (de leginkább az írók) a két főszereplőt: Marcus-t a katonát és Serena-t, a Vesta papnőt. Tiltott románc bontakozik ki közöttük. Miközben saját belső harcaikat vívják, Róma is háborúba keveredik. Először az Adriai-tenger partvidékén elő illírekkel, illetve vezetőjükkel, Demetrios-szal (II. római-illír háború Kr.e. 219.) kerültek konfliktusba, azonban Róma gyors győzelmet aratott, majd - még ugyanebben az évben - Hannibál ostrom alá vette Hispániában a Róma barát Saguntum városát és nyolc hónap ostrom után elfoglalta. A települést lerombolta, lakóit felkoncolta vagy rabszolgának adta el. Ez szolgáltatta az okot a Karthágóval kitört újabb háborúhoz (II. pun háború Kr.e. 218-201.). A rómaiak a két consul között seregüket két részre osztották: az egyiket Szicíliába küldték, a másikat Galliába, Hannibál útjába. Csakhogy Hannibál kikerülve az ellenséges sereget az Alpokon kelt át, meglepve így Mars fiait. Ennek azonban borzalmas ára volt, harminchét elefántjának nagy része és a hadseregének fele az Alpokban vesztette életét. Kr.e. 218-ban bekövetkezett a "három nagy T": Ticinus, Trebia, Trasimenus, ahol a pun hadvezér legyőzte Itália urait. A könyvben a trebiai ütközetet izgulhatjuk végig, a másik két csatáról csak elbeszélés útján értesülünk. Kr.e. 217-ben a rómaiak teljhatalmú dictator-t választottak Fabius Maximus személyében, aki kerülte a nyílt összecsapást Hannibállal, szorult helyzetbe hozva a pun hadvezért. Sokan ezt gyávaságnak gondolták, és a következő évben az új consul, Terentius Varro nyomására a rómaiak ismét a karthágói ellen vonultak. Kr.e. 216. augusztus 2.-án Cannae mellett a világtörténelem egyik legnagyobb mészárlása zajlott le: kb. kettő óra alatt Hannibál ötvenezer emberével bekerítette a nyolcvanezres ellent és ötvenezret mészárolt le az összecsapásban. Rómában úrrá lett a pánik és a vallási fanatizmus. Élve eltemettek két gallt és két görögöt (férfit és nőt), valamint két Vesta-szűzről derült ki, hogy elkövették a legnagyobb bűnt. Nekik is fennmaradt a nevük: Opimia és Floronia. A történetíró, Livius így ír erről könyvében: "Két Vesta-szűzre, Opimiára és Floroniára bizonyosodott rá a paráznaság bűne; ezért az egyiket ősi hagyomány szerint a Porta Collinánál élve eltemették a földbe, míg a másik saját kezével vetett véget életének. L. Cantilius főpapi írnokot - ezeket ma kisebbik főpapoknak nevezik -, akivel Floronia paráználkodott, a főpap a Comitiumon addig vesszőzte, míg az ütések alatt kilehelte lelkét." Ezzel az epizóddal fejeződik be a regény, és hagy bennünk egy mély nyomot. Az íróknak szerencséje van, nem kötik a száraz tények. Ott, ahol hézag van, a fantáziájával betapaszthatja úgy, ahogy neki tetszik. És ahogy az ismert mondás tartja: "A képzelet fontosabb, mint a tudás. Mivel a tudás véges, de a képzelet végtelen.

A könyvet ITT tudod megrendelni.