Örök tűz - Szereplők

Serena (Vesta-szűz, Marcus szerelme)

Gazania (virgo Vestalis maxima; a Főpapnő)

Verenia (Vesta-szűz)

Hat éves korában választják ki Vesta-szűznek, ami hatalmas megtiszteltetés családja számára, ám ő sosem érezte magát igazán közéjük valónak. Sorsa új irányba terelődött, mikor váratlanul összetalálkozott lélektársával Marcus-al. A felismerés mindkettőjükben olyan érzelmeket váltott ki, ami miatt képtelenek voltak elengedni egymást. A földi törvények tiltása ellenére is egymásba szerettek."A döntés megszületett, a várakozással teli pillanat tovaszállt s egy megmásíthatatlan új útra terelte a hat éves Serena életét. A római emberek szemében ő lett a legjobb jelölt, hogy Vesta Istennőt szolgálja. Szülei mérhetetlen büszkeségét látva örülni szeretett volna, ám a tudat, hogy elszakítják családjától, gondtalan gyermeki életétől, rémisztőnek tűnt számára.""Egy pillanat volt csupán, s nem több, mégis megváltoztatta a sors akaratát. Serena figyelmét odavonzotta egy különös sugallat, s villámcsapásként érte a felismerés. Miközben kocsijával elhaladt a katona mellett, szemeiben meglátta azt, mit bűnösen édes álmaiban. Míg mindenki más tisztelettel nézett rá, addig ez a férfi szemtelenül a Nőt látta benne s állta tekintetét, tán az idők végezetéig is, ha kell."

A Vesta-szüzek közül,rangjánál fogva kiemelkedik. A kezében lévő hatalommal visszaél, társait elnyomásban és félelemben tartja. Manipulál és szavakkal bánt, így próbálva leplezni saját gyengeségeit." Gazania tudott nagyon nyájas is lenni, olykor tán még kedvesnek is tűnt. Például mikor a pontifex maximus-szal beszélt, ám volt egy másik arca is, mikor szavai kedvesek voltak ugyan, de tekintetében ott látszódott a megvetés. Mind közül a legfélelmetesebb mégis talán az, mikor igazán haragra gerjedt és szavakkal bántott. Hangja nyugodt maradt, szavai viszont félelmet keltően fájdalmasak, s a legfájóbb az , hogy úgy ahogy ő tudta mondani, még igaznak is tűntek. Pedig nem volt igaz, de ezt senki se tudta, csak Serena. Amióta elkezdte másképpen látni őt..."

Békés természetű, makulátlan jellem, aki hivatását teljes szívéből végzi. Az első perctől mély barátság fűzi Serenához, szinte már testvérként tekintenek egymásra. Derűs kedélye mögött sötét titok lappang..."A kezdetektől szorosabban kötődött az ekkor még 16 éves Vereniához, kiben nővérét látta. Mindig gyengéd szeretettel biztatta, olykor talán bizalmasabban is elbeszélgetett vele. Mosolya nyugalmat árasztott s még akkor sem szidta meg az esetlen Serena-t, mikor az vízért menve egyszer tekintetét nem a földre szegezte, hanem egy közeli bokor felől hallatszó énekes madár különös hangjára lett figyelmes."

"Egyszer Verenia mesélt neki egy történetet egy szökött rabról, ki náluk keresett menedéket. Akkor nem született egyetértés a Vesta-k között és Gazánia döntése ellenére az egyik papnő elbújtatta azt a férfit. Mikor ez kiderült, a legsúlyosabb büntetéssel kellett vezekelnie annak, kit bűnösnek gondoltak. A lány szemeiben könnycseppek gyülekeztek, fejét lehajtva, takargatta arcát. Súlyos titkot cipelt, mit sosem oszthatott meg mással. Serena ekkor értette meg, hogy akit a templomnál látott, az a Vesta-szűz volt, akinek most feltárta történetét őelőtte, kinek most helyébe érkezett. Verenia többet nem árult el a történtekről, titkát a sírba szerette volna vinni."

Marcus (római katona, Serena szerelme)

Élete értelme a harc, a csatatér az "otthona" ahol igazán fontosnak érzi magát. Gyűlöli a békeidő egyhangúságát, kalandvágyó típus. Serenával való találkozása teljesen megváltoztatja addigi látásmódját, immáron nem Rómáért küzd a háborúban, hanem Serena-ért a földi életben.
"Marcus kevésbé beszédes természetével csak annyit közölt, amennyi mindenki számára befogadható, ám sajátos humorával túlszárnyalta Rufust. Olykor versengésre adott okot az a tény is, hogy míg Marcus munkától edzett vidékről származott, addig barátja hozzá szokott a kényelmi élethez, a fürdők és finom étkek okozta örömökhöz, testét hozzá kellett szoktatnia a fizikai megterhelés okozta sokkhoz."
"- Pajzsot fel! - Hallatszott a kiáltás.
Kopogás, csattanás dübörgött több ezer pajzson, néhol fájdalmas nyöszörgések, és sikolyok követték a halál zuhatagát.
"Ma még nem" - gondolta Marcus. "Látnom kell még őt!"
Megmarkolta pajzsát oly erősen, hogy az ujjai kifehéredtek.
- Ma még biztosan nem - suttogta magának.
A kő- és dárdazápor sem állította meg a támadást, ám ekkor történt valami. Hannibál parittyásai és a numida lovasság két oldalról nekirontott a római lovasságnak, szemből óriási, szürke állatok hatalmas agyarral törtek a római sorok közé. Habár kevés maradt belőlük az Alpokon való átkelés után, így is nagy riadalmat keltettek. Több ló megbokrosodott az elefántok külsejétől és szagától. Egy lovat lovasával együtt úgy kapott fel, és hajított messze egy ormányos, akárha rongybábú volna. Társa kihegyezett agyarával nyársalt fel egy katonát."

Rufus (római katona, Marcus barátja)

Katona,városi polgár, a harc nem érdekli, a háborúban is a békét keresi, kedvenc csatája,amikor egy pohár borral a kezében nők szerelméért küzdhet. Barátja,Marcus szöges ellentéte. Azonban a történet előrehaladtával személyisége fejlődik, ahogy barátján is meglátja a változást.
"Harsány nevetés zaja törte meg a tábori sátor csendjét. Római katonák élénk beszéde szűrődött ki résein át. Mély, dörmögő beszédéről már messziről felismerhetővé vált Rufus, ki a legnagyobb szószátyár volt mind között. Gyakorta hencegett csatatéren szerzett sikereivel, ám a valóságban az ütközetek során inkább bizonyult riadtnak mintsem hősnek. Nem így a hölgyek társaságában, kik örömmel keresték kegyeit." 

Titus ( katona, Marcus fiatal barátja)

Fiatal katona, csak nem rég került a hadsereg kötelékébe. Gyakran keresi Marcus társaságát. Marcust, régi önmagára emlékezteti. Noha még nem volt soha ütközetben, nagyon vágyik már az első összecsapásra. Ifjú, meggondolatlan, lelkes, romlatlan.
"- Hallottátok ezt? Végre felnyársalhatok néhány afrikait is. Illíreket már kaszaboltam, punokat még nem - mondta vigyorogva Titus.
Azonban Rufus szúrós tekintetétől befejezte mondanivalóját.
- Valószínűleg náluk is van legalább egy ilyen tejfeles szájú bolond, aki ennyire vágyja a csatát, és azt gondolja, legyőzhetetlen, akár Akhillész."