3. fejezet
-Maris!- Hol van már ez az átok leány? -zengett a Vitézy villa a nagyságos asszony hangjától. Díszes kalapja alól kivillanó szemei csak úgy "szikráztak" a haragtól. Fodrokkal megrakott selyem ruhájáról sugárzott az előkelőség, miközben szavai cseppet sem voltak finom úri hölgyhöz méltóak.
Kató hirtelenjében összerezzent, azt se tudta, mitévő legyen. Szíve szerint maradt volna az úrral, ám hívta a kötelessége, az úrnő személyében.
Most mennem kell!- csak ennyit szólt, s utána már szaladt is az ajtóhoz, hátra se nézett. A szalonból kilépve beleütközött Marisba, kinek arcán ott volt az aggodalom, s a komorna hangja is mézes-mázasabb volt a szokottnál, miközben Vitézy Mihálynét faggatta annak hogy létéről és üdüléséről, amíg levetette kalapját.
Maris karon ragadta Katót:
Szaladj gyorsan, segíts neki öltözködni, én addig felteszem a teavizet!
Pánik hangulat uralkodott az addig békésnek tűnő falak között, a nagysága úgy söpört végig a helységeken, mint egy tornádó, nyomában futva ment Kató, aki tökéletesen alakította Maris szerepét, majd a komorna sántikált önmagához képest gyors léptekkel. Végül az öreg Vitézy Mihály is tiszteletét tette az egybegyűltek között, ám amint lehetett már menekült is el dolgozó szobája magányába, ahol az akváriuma várta imádott halaival, akiket azért szeretett annyira, mert azok legalább nem beszéltek vissza neki. Végül a nagysága a szalonba berobbanva harsányan köszöntette fiát, s az ajtót becsapva maga után, jelezte, hogy négyszemközt óhajt beszélni vele. Míg Kató ugrásra készen állt, Maris tálalt az ebédhez. Nem telt bele néhány percbe, máris hangos szóváltás hangjai szűrődtek ki a szalonból. Leginkább Vitézyné perlekedése volt felismerhető, amit néhányszor megszakított Péter mély hangja. Az ajtó ismét kitárult, majd a férfi feldúltan kisietett a helységből, szinte fellökve a várakozó Katót.
Nagysága dúlva-fúlva söpört tovább tornádóként, folyton korholva fiát, kit egyébként rajongásig szeretett. Innentől estig, nem volt megállás Kató számára sem, aki ugyan nem értette, miért ilyen dühös most mindenki, de ideje se volt, hogy foglalkozzék vele.
Mikor már végre az úrnő is nyugovóra tért, Kató majd összerogyott a fáradtságtól. El se tudta képzelni, hogy fogja túlélni az elkövetkező napokat ennek a családnak a szolgálatában. Maris, hosszú haját fésülgette, arcán már nyoma se volt a napközbeni kétségbeesésnek.
Jaj, Mariskám! Hát hogy bírod ezt?- kérdezte elgyötört hangon Kató.
Ne aggódj, nem minden nap ilyen a nagysád! Csak ha felettébb haragos valamiért!
A lányt valahogy ez se tudta megnyugtatni.
Én ezt nem értem, hát most tért haza az üdüléséből, mégis mitől lett ez ily haragos?
Maris, szemeit hunyorítva közelebb hajolt Katóhoz, mint aki épp valami jó kis pletykát szeretne megosztani, aztán azt halkan kell!
Nagyon is volt oka a nagysádnak haragudni! Olyan hírt kapott ő, hogy még az üdülését is félbe szakította miatta!
No és mifélét? - kíváncsiskodott a lány izgatottan.
Maris szeretett a figyelem központjában lenni, így most büszkén húzta ki magát.
Hát azt pletykálják, hogy az ifjú úr, igencsak elhanyagolja a kis menyasszonyát... gyakran keresi más hölgyek társaságát a kaszinóban!
Katónak nem volt olyan "jóízű" ez a pletyka, mint szerette volna...
Az ifjú úrnak van menyasszonya?
Van hát! Egy igen előkelő, úrihölgy, tudod, olyan selyemkesztyűs fajta! Na de külsejénél, csak a vagyona szépségesebb... Így hát a fiataloknak nem sok beleszólni valójuk volt a dologba!
A nagy sustorgást Bözsi néni korholása zavarta meg, ki próbált volna aludni, de a folyamatos csevej hangja, mindig felébresztette.
-Elég legyen már a pletykálkodásból, alvás Kató, de rögvest! Hogy fogod te elvégezni a munkád, kialvatlanul?
Kató lebiggyesztette száját.
Mire megtudom én ennek a történetnek az elejét, már vége is lesz!- majd duzzogva magára húzta takaróját.
Az előző napi nagy haragnak, már nyoma se volt a reggelinél, a Vitézy család békésen falatozgatott a hatalmas, szépen megterített asztalnál. Vitézy Mihály az újságjába temetkezve olvasta a legfrissebb híreket, az úrnő éppen a pirítósát vajazta, miközben az üdülésén szerzett legfrissebb élményeiről mesélt, láthatólag magának, hiszen senki sem figyelt rá.
Péter fiúk már az utolsó korty kávéját fogyasztotta épp, mikor a komornyik belépett, kezében egy ezüst tálcával, amin egy messziről jött boríték pihent. Rögtön izgatottság lett úrrá, amint annak feladóját felolvasta az idősebb Vitézy. Felesége türelmetlenül sürgette, hogy bontsa már ki végre és olvassa annak tartalmát. A szövegezés már a jól megszokott "sablonos" szöveggel indult, s igazából a továbbiak se szolgáltattak semmi izgalmas témával, de Vitézyné mégis itta annak minden szavát, mintha valamiféle hatalmas hírről számolt volna be a levél írója. Alighogy felolvasta azt a férje, az asszony már rá is zendített az ilyenkor megszokott áradozásra.
Hogy milyen jóravaló fiú ez a Mihály! Milyen értelmes és milyen mesterien fogalmaz! Látod Péterkém, ha te is olyan szorgosan tanultad volna a latint, mint a bátyád, akkor te is tudnál ilyen mesterien megfogalmazott levelet írni!
Péter a tőle megszokott flegmasággal hárította édesanyja áradozását testvéréről.
Drága anyám, hát hogy is mondhatnék ellent, hiszen ez a levél is latinul volt megírva...
Szemtelen gyermek! No, de mit bánom én, ha nem is értesz egyet, hiszen szerencsénkre igen jóképű úr lett belőled, így elég lesz csak jól nősülnöd! Isteni szerencse, hogy ehhez már meg is van a megfelelő hölgypartner is!- célozva ezzel Péter menyasszonyára. A férfi arca elkomorult.
Látom, témánál vagyunk ismét... Jobb lesz, ha most távozom inkább!- azzal, unott arccal felpattant székéből, mint akinek sürgős dolga akadt.
Ugyan már Péterkém, hát az a Hédi olyan jóra való lány! Na és persze szép!
Péter gúnyos mosollyal nyugtázta anyja szavait.
Na és gazdag!- vágott közbe.
Igen gyermekem, ez sem egy utolsó szempont, főleg a helyzetünkben! Egyet értesz velem?- fordult a nagyságos asszony férjéhez, aki a szokottnál is mélyebben elmerült újságjában, csak hogy ne kelljen egy újabb családi vitában részt vennie.
Hogy mondtad kedvesem?- kérdezett vissza, mintha nem tudná, miről van szó. Felesége haragos tekintettel nézett rá.
Csak arról van szó, drágám, hogy az ő korában és társadalmi helyzetében már időszerű lenne, hogy végre megnősüljön!
Idősebb Vitézy Mihály tekintete összetalálkozott Péter fiáéval.
Igen, drágám, hát persze! Magam is úgy látom, hogy Mihály fiúnknak már itt lenne az ideje!- vágta rá, mintha nem tudná miről van szó. Szíve mélyén, jobban örült volna, ha nem hajszolják Péter fiát ebbe a házasságba, Mihálynak viszont időszerű lett volna.
Felesége dühödten csattant fel:
-Nem Mihály fiúknak, hanem Péternek! Hát hová figyelsz, te mikor ilyen fontos dolgokban kell döntést hozni? Magad is tisztában vagy vele, hogy Mihály tanulmányi útja most előrébb való, mint az, hogy megnősüljön!
Az öreg Vitézy egyetértően bólogatott.
Persze kedvesem, persze, teljességgel igazat adok neked!- vágta rá, gyorsan, mielőtt még kitör a "vihar" felesége háza táján.
Fiára nézett, hátha annak eszébe jutna valami, amivel csitíthatná a kedélyeket.
Péter erőt vett magán, elővette legkedvesebb hangját, amivel rendszerint jó hatással szokott lenni anyja hangulatára:
Drága anyám, tisztában vagyok az ön igazával, csak épp a nősülés nem én nékem való...
Hát persze, sokkal tetszetősebbek az ilyen könnyű kis esetek, az ilyen egyszerű lelkűek, akikkel lehet játszani! Megértem én kedves fiam, ennek is meg volt az ideje, de most már elmúlt! Neked már komoly menyasszonyod van, akivel foglalkozni kell.
A férfi érezte, hogy mit sem ér az ő tiltakozása, édesanyja hajthatatlan ez ügyben.
