1.fejezet

Hevesen tűzött a Napkorong az égbolt alján. A hajnal váratlanul tört a munkában megfáradt emberekre, kik még az előző napi tehertől meggyötört testtel feküdtek ágyuk biztonságot nyújtó kényelmében. Eric az ágya szélén ülve nézte kezét, melyen az aratás nyomai látszottak. Finom bőre kérgessé vált, s úgy tűnt sebei sosem gyógyulnak már be rajta. Csak figyelte hosszú perceken át, fejében újra és újra kérdések hangjai zakatoltak: "Hogy jutottam ide? " Mért vagyok még mindig itt?" Emlékeibe felsejlettek a hosszú, tanulással töltött éjszakák, melyeknek csak az adott értelmet, hogy vizsgái letétele után neki majd jobb lesz és "SOHA" nem kell ily gyötrelmes munkát végeznie, kényelmes, jövedelmező állása majd biztosítja, mire szüksége van, s ha ügyes tán még a nősülés is szóba jöhet. A Nap sugarai egyre erőszakosabban törtek utat szobája ablakán, indulnia kellett. Szegényes gúnyáját magára rántva lassan kisétált apró szobája nyikorgó ajtaján. A konyhában már a reggeli sürgés-forgás fogadta, édesanyja csomagolta az útravalót. Oly gyors mozgással tüsténkedett, mint aki fáradhatatlan. A hatalmas teher mit az élet rakott rá, csak beesett arcán és fáradt tekintetén látszódott. Vékony, már szinte sovány testalkatán nyoma se volt a négy gyermeknek, kiknek életet adott. Férje, jóravaló dolgos ember volt, ám pénzdolgában még kemény munkájuk ellenére sem álltak jól. Becsületre és dolgosságra nevelték gyermekeik, kik közül a legidősebb, Eric bizonyult a legeszesebbnek, így őt a tanítói pályára engedték, bár igen gyötrelmes volt előteremteni a pénzt, mely fedezné tanulmányait. Eric Turner az egyik legigyekvőbb diák volt, minden vágya volt kitörni szegény sorából és kényelmesebb életet élni. Minden porcikájával gyűlölte a földmunkát, a hajnali kelést az állatokhoz és a szegényes vacsorát egy fárasztó nap végén. Tanulmányai végeztével lelkesen vetette bele magát az állás keresésbe, lelkesedése ifjonti kora ellenére is szakadatlan volt. Ám fél év elteltével úrrá lett rajta a csalódottság, melyet kudarcai sora okozott. Minden igyekezete ellenére sem járt sikerrel, vagy túl képzettnek, vagy alulképzettnek ítélték meg, de volt, hogy származása volt a hátránya. Így a nyár úgy telt számára, mint mindig, kaszát a nyakába véve indult a földekre éhbérért dolgozni.

Perzselő augusztusi nap volt ez is, nem volt csak egy aprócska árnyék a távoli fa tövében, hol időnként megpihenhettek egy rövid időre. Nők és férfiak fáradhatatlan teherbírással végezték könyörtelen munkájukat. Eric gyakran elmerengő tekintettel nézte a távoli vidéket, várta a napot ,mikor elindulhat az úton mely végre egyet jelentene szabadulásával börtönéből. A távolban viharfelhők gyülekeztek, hangjukat mély morajlás kísérte szerte az égbolton. A munkájukban megfáradt emberek mind gyors iramban siettek több kilométerre lévő otthonaikba, mielőtt a vihar elérné őket. Eric édesapjával és két fivérével gyalogolt szótlanul a földúton. Általában szótlanul telt a hazafele vezető út, mely csak fokozta Ericben az idegenkedést eme élet iránt. Édesapja és fivérei jó szándékú emberek voltak ugyan, de nem nagyon tudtak miről társalogni. Mr. Turner olvasni se nagyon tudott, fivérei meg haszontalannak találták a tudományokat. Számukra elegendő volt ha tudják mely évszakban milyen tehendőket kell elvégezni a földeken.

Haza érkezvén már a vacsora az asztalon gőzölgött mint mindig és ismét krumpli volt mint általában, bár ezúttal kevés hús is volt hozzá. Eric megpillantott egy levelet a szegényes konyha asztalán, címzése Eric Turner névre szólt. Kezébe vette az irományt mely felbontatlanul hevert, s szíve egyre hevesebben dobogott. Hosszasan hezitált mielőtt felbontotta, az elmúlt időszak kudarcaira gondolva, nem mert reménykedni már. Édesanyja noszogatta:

• No, nyisd már ki fiam! Had lám, mi hír van számodra?

Eric óvatosan kivette a finom papírból készült borítékból a levelet, majd magában olvasni kezdte.

Már az első két mondatot látván is melegség öntötte el szívét, a remény tüze ismét lobogott benne. A várva várt lehetőség ím ott állt eme díszes papíron!

• Végre! Ó, anyám végre most nekem kedvez a szerencse! Annyi hiába való várakozás után fordult a szerencsém!

• No, Isten segedelmével talán jó sorod lesz fiam!- veregette meg Eric vállát apja- aztán hol van ez a munka fiam? Tán valamelyik tanyasi iskolában?

• Nem, édesapám! Annál sokkalta jobb helyen! egyenesen egy úri családhoz hívnak tanítónak!

• Ej, gyermekem, no mondtam én, hogy eljön a te időd!- ölelte át fiát Mrs.Turner- és messze van-e ez az úri család? Elszakít-e hosszú időre a családodtól fiam?

• Ami azt illeti, számításaim szerint innét úgy 3 napi kocsi út lehet. Egy bizonyos Hamilton háznál várnak Somersetben!

Mrs. Turner arca elkomorult, hirtelenjében hátat fordított fiának s a kályhához lépett, mint akinek fontos főzni valója támadt. Eme mozdulat nem volt oly szembetűnő másnak, ám Eric egyértelműen látta annyán, hogy valami baja van. Nem akarta mindenki előtt felhívni a figyelmet Mrs.Turner megváltozott viselkedésére, jobbnak látta majd négyszemközt tisztázni a helyzetet. Lelkesen ecsetelte a család többi tagjának a levélben foglaltakat, míg édesanyja igyekezett továbbra is hátat fordítva fiának, tevékenykedni tovább. Harsány nevetgélés közepette ugratták egymást a fivérek, hogy mily gazdaggá lesz majd bátyjuk az új helyen, azt harsogták, hogy eztán majd csak hintón járnak aratni! A nagy jókedvet váratlanul Mrs.Turner törte meg, ki kiejtette a kezében tartott tányért, mely éktelen csörömpöléssel zuhant le a kőre, melynek következtében az összes szem rászegeződött. Az asszony könnyes tekintettel lesütött fejjel sűrű bocsánat kérés közepette kiszaladt a helységből. Értetlenül néztek utána, apjának és fivéreinek sejtelme se volt arról, hogy mi zajlott a háttérben, míg ők jó kedvűen beszélgettek, csak Eric tudta, hogy a történteknek köze van az ő távozásához. Szíve mélyén csak remélni tudta, hogy édesanyját csak a fia hiánya miatti érzelmek borították el ennyire...

Az éjszaka lassabban telt, folyamatosan zakatolt fejében a gondolat, hogy végre állást kapott, méghozzá nem is akármilyent! Aztán úrrá lett rajta az aggodalom afelett, hogy vajon elegendő lesz-e az ő tudása egy ilyen kifinomult háznál? Majd aztán megnyugtatta lekét, hogy ő biz nem egy elveszett ember s bizton képes lesz megállni a saját lábán. Később felsejlett anyja arca, mely hirtelen oly komorrá lett. Úgy határorzott reggel mindenképp beszél még vele, s biztosítani fogja afelől, hogy eztán is rendszeres látogatását teszi majd itthon. Hosszas vívódásaiba megfáradva mély álomba szenderült. A reggel üdén érte, s ha lehet még boldogabban! Végre visszanyerte rég elvesztett önbizalmát, s már számolta a napokat, mikor végre útnak indulhat új élete felé. Mivel a levélben hangsúlyozták, hogy sürgősen várják a szolgálatra, így elhatározta, hogy legkésőbb két héten belül elutazik. Így ha minden jól megy, már csak néhány napot kell végig szenvednie a földeken, aztán örök életre búcsút mondhat ennek az életformának. Végre azt csinálhatja, amit szeretne.

A konyhába érve édesanyát egyedül találta ott. Mint minden reggel, most is már végezte a dolgát szótlanul. Eric nagy mosollyal az arcán köszöntötte őt, majd érdeklődött, hogy segíthet-e. Mrs.Turner nem tűnt más milyennek, mint általában, úgy tűnt már túl van az esti szomorúságán. Eric mellé állt és segített a kenyeret szelni. Közben jobbnak látta minél előbb felhozni a témát, mielőtt még apja vagy fivérei is előkerülnek.

• Tegnap utánanéztem térképen ennek a Somerset-nek, tudja anyám, ez nem olyan hatalmas távolság!Igaz tán elsőre annak tűnik, de idővel majd megszokom és ígérem, hogy nem fogom elhanyagolni a saját családomat és sosem felejtem el, hogy honnét is jöttem!- mondta szelíden anyjának.

Mrs.Turner lesütött szemmel megállás nélkül szeletelte tovább a húst. Majd kisvártatva fűzött csak hozzászólást eme gondolatmenetre.

• Nem, valóban nem nagy távolság, de nincs is rá szükség, hogy ilyesmivel foglakozz, mivel úgysem mész sehová fiam!

Eric azt hitte rosszul hallja anyja szavait! Döbbenten nézte ahogy rezzenéstelen arccal teszi eme kijelentését.

• Ezt mégis hogy érti anyám? Igenis menni fogok, méghozzá két héten belül!

• Azt mondtam nem! és mostantól hallani sem akarok erről az egészről!- felelte ingerülten Mrs.Turner.

• Mégis mire vélje ezt anyám? fél éve vártuk, hogy a szerencse a pártomra álljon, erre maga megakadályozná, hogy beteljesítsem sorsom? Magyarázatot várok, mégis mi a problémája ezzel az állással?- vonta kérdőre anyját Eric.

• Nem tartozom magyarázattal, egyszerűen csak megtiltom, hogy oda menj!- ordította teljesen kikelve magából Mrs.Turner.

Eric még soha életében nem látta így viselkedni anyját, s nem tudta mire vélni ezt a hihetetlen haragot mit távozása váltott ki. Ám eme magyarázat csak még inkább feldühítette őt.

• Úgy, nos már nem vagyok az a kisgyermek ki beéri azzal hogy nem szabad! Indokolja meg, most , vagy ne várjon tőlem megértést! Hálás vagyok önöknek azért, amit értem tettek, de sajnos nem áll módomban egy ilyen ajánlatot visszautasítani, ha csak nincs valami meggyőző magyarázata, az elutasításra!

Mrs.Turner összeszorított szájjal, ridegen nézett fia szemébe. Kétségebesés és mérhetetlen harag látszódott arcán, melyet a tehetetlenség érzése okozott. Majd egy hirtelen mozdulattal elfordított a fejét, ezzel jelezvén, hogy nem kíván a továbbiakban nyilatkozni az ügyről.

Eric haragosan kiviharzott a helységből, nyomában hangos ajtó csattanással. Elhatározta, hogy mihamarabb útnak indul Somerset-be!

A napok lassan vánszorogtak mióta Eric megkapta a levelet. Fejében zakatoltak a gondolatok melyeket még a fáradságos munka sem tudott csillapítani. Apja és fivérei egykedvűek voltak, nem éreztették bánatukat, hogy eztán bátyjuk már nem velük fog élni. Elfogadták és a saját dolgukkal törődtek. Ám Mrs.Turner felettébb rideg volt, sértődöttsége úrrá lett rajta, s szinte alig szólt fiához. Eric nem tudta mire vélni anyja megváltozott viselkedéséét irányában, de abban biztos volt, nincs oly ok mi visszatarthatná szándékától, hogy mi hamarabb útra keljen.

Mikor végre elérkezett az indulás ideje, Eric már hajnal óta készülődött. Egy szemhunyást se tudott aludni, de ennek ellenére frissebb volt, mint valaha. Túl régóta várta ezt a percet ahhoz, hogy kedvét szegje az átvirrasztott éjszaka. Mikor begördült a postakocsi, Eric már csomagjaival kezében állt. Atyja és fivérei gyors búcsút vettek tőle és minden jót kívántak, míg anyja csak a sarokban állva nézte a padlót. Fájó volt ily körülmények közt elválni szeretett anyjától, mivel az ő kapcsolatuk mindig is szoros volt. Nem volt mit tenni, Ericnek el kellett fogadnia anyja döntését és haraggal kellett elválniuk. Csomagját a postakocsis átvette s már éppen szállt volna be, mikor hevesen valaki megragadta hátulról. Mrs.Turner kapaszkodott belé, úgy mint aki az életéért küzdött. Eric meglepettségében szólni se tudott.

• Könyörgök, ne menj el!- s azzal zokogva a földre borult anyja.

Eric gyorsan felsegítette anyját, s arcát vizsgálva próbált rájönni, hogy mi lelte az asszonyt.

• De miért?- kérdezte ingerülten Eric- miért küzd ily erőfeszítéssel a boldogulásom ellen?

Mrs.Turner zokogott tovább, száját nyitotta volna ám ismét megmakacsolta magát és összeszorította azt.

• Könyörgöm...- mondta megtörten.

Eric szorosan magához ölelte anyját, halvány csókot adott homlokára, majd sebesen felpattant a postakocsira. Visszanézve szíve belesajdult a látványba, mikor meglátta zokogó édesanyját a távolodó postakocsiból.