9. fejezet
Eric Turner az ágyában fekve merült el gondolataiban, az éjjel történtekkel kapcsolatban. Szeretett volna Anna mellett lenni eme nehéz pillanatban, de nem volt rá módja. Minél több időt töltött a Hamilton házban, annál többre becsülte régi életét és családját. Rádöbbent, hogy az mire úgy vágyott, nem itt fog beteljesülni, s ha Anna nem lenne, már bizton más állás után nézett volna, bármennyi időbe is teljék. Talán édesanyja azért igyekezett visszatartani, mert tudta jól, hogy hogy mennek a dolgok az ilyen úri családoknál. Gondolataiban felsejlett a nap, mikor utoljára látta őt, kétségbeeséssel szemeiben könyörgött, hogy ne fogadja el az állást. Eric kezdte megérteni anyja félelmeit, ám döntését nem bánta meg, mivel így módjában állt megismerni Annát, kinek irányában soha se tapasztalt érzései lettek, s kinek már csak a puszta látványa is boldogsággal tölti meg ifjú szívét. Anna... ismét maga előtt látta szomorú tekintetét, melyből oly sok csalódás és keserűség áradt, érezte a lányból áradó segítségkérést, aminek okán Eric-et csak még jobban dühítette tehetetlensége. Elhatározta, hogy levelet ír, melyben kifejezi segítő szándékát, mivel négyszemközti társalgásra, alig ha lesz lehetőségük a történtek után.
A reggel túlon túl csöndes volt, már szinte fájóan néma. Anna, húga ágya mellett ülve virrasztott s fejében megannyi kérdés fogalmazódott meg. Vádolta önmagát, amiért rábeszélte Catherinet, hogy mondja el az igazat anyjuknak. Jobb lett volna, sosem szembesülni szüleik igazi arcával... Catherine bár már ébren volt, mégis mozdulatlanul feküdt, ágyából meredten bámult az ablak irányába. Így tette ezt az elkövetkező napokban is. Csak feküdt, némán és az ablakon át kémlelte a világot. Mrs.Hamilton nem törődött lánya szenvedésével, folyvást azt harsogta, hogy neki mily rossz, mekkora szégyent hozott a családra, látni se akarja! Csak azzal tudott foglalkozni, hogy mostanra már az egész város csak róluk pletykál és a minap szárnyra kapott az a hír, hogy Mr.Collins már el is jegyezte azt az ifjú hölgyet, kivel azon az esten jelent meg.
Az bezzeg képes volt megtartani magának, nem úgy, mint Catherine!-harsogta dühödten Mrs.Hamilton a városból hazaérkezve.
Anna már képtelen volt elviselni anyjuk ily igazságtalan szavait húgáról ezért nem átalkodott megjegyezni, hogy "bizonyára a kisasszony erkölcshöz való viszonya se különb anyjukénál" minek következtében Mrs.Hamilton egy óriási pofonnal válaszolt lánya szemtelenségére.
Mr.Turner-el való tanulása alatt Mrs.Hamilton ezúttal végig bent ült a könyvtárszobában, s kézimunkázott, esélyt se adva annak, hogy kettesben maradjanak. Annát gyakorta a sírás fojtogatta húga állapota miatt, s mindennél jobban vágyott rá, hogy beszélhessen Mr.Turner-el. Egy alkalommal az óra végén Eric egy könyvet csúsztatott oda Annának, azzal a felszólítással, hogy lehetőleg még ma olvassa el a 12.fejezetet és számoljon be a holnapi órán róla. Anna először nem értette miért adja neki ezt Mr.Turner, hisz már rég nem ebből tanultak, aztán rápillantva a férfira, rájött, hogy valami mondanivalója van, ezzel a könyvel. Felkapta, s egyenesen a szobájába sétált vele, ahol izgatottan lapozta fel a megadott fejezetet, melyből egy kis boríték hullott a földre. A lány szíve hevesen dobogott, végre valami örömteljes dolog történik vele. Izgatottan bontogatta a levelet, melyet Mr.Turner írt neki. Sorait olvasva megnyugvás érzése kerítette hatalmába, a férfi oly kedves szavakkal illette őt és húgát, amiért ily bátrak voltak és képesek voltak ellenállni a romlott világuk diktálta szabályoknak. Biztosította Annát támogatásáról, s iránta érzett csodálatáról. Eme írás oly közvetlen volt, s oly szívhez szóló, hogy Anna bizton érezte, hogy összetartoznak. Elhatározta, hogy amint Catherine élete újra rendbe jön, és Mr.Turner házassági ajánlatot tesz, egy percig se fog gondolkodni, és ha kell, szembe megy szülei akaratával!
Délután felvitte húga szobájába a teát, reménykedve, hogy talán azt majd elfogadja. Benyitva, meglepődve tapasztalta, hogy Catherine felöltözve épp haját fésüli.
Catherine, hát felkeltél? Annyira örülök! Nagyon aggódtam miattad!- lelkesedett Anna.
Húga széles mosollyal köszöntötte őt. Oly gyönyörű volt, amint hosszú dús haját fésülte. Arca szinte kivirult, úgy, mint mikor még élete boldog és teljes volt. Anna figyelte őt, s végre megnyugodhatott, hogy húga végre kezd jobban lenni.
Van kedved sétálni velem Anna?- kérdezte hangjában a megszokott jó kedéllyel.
Hát persze! Örömmel!- válaszolta nővére.
Catherine csodaszép fehér selyemruháját magára öltve, olyan volt, mint egy angyal. Végtelen nyugalom sugárzott egész lényéből, olyan mit Anna még sosem látott húgánál. A kudarc mi érte, megerősíteni látszott jellemét. Sétájukat a már megszokott útvonalakat bejárva folytatták, s eközben Annában egyre nagyobb lett a vágy, hogy bocsánatát fejezze ki testvérének, amiért rábeszélte, hogy mondjon el mindent szüleiknek.
Annyira nagy öröm számomra látni, hogy jobban vagy Catherine! Rettenetesen aggódtam érted... Nagyon bánt a dolog, hogy rávettelek, hogy...
Catherine finoman Anna vállára tette kezét s mélyen a szemébe nézett:
Te mindig mellettem álltál, s mindig a javamat akartad Anna... Nem hibáztatlak téged és kérlek, hogy te se légy szigorú önmagadhoz! Mindig te voltál az, akire számíthattam és ezért hálával tartozom!
Catherine, én mindig melletted leszek esztán is! Sőt, most már még inkább, hiszen már csak egymásra számíthatunk!- válaszolta Anna
Húga szemeiben könnycseppek gyűltek, megsimította nővére arcát majd hirtelen vidámabb hangon témát váltott:
Na és mi a helyzet a jóságos Mr.Turner-el? Még a vak is látja, hogy nagy közöttetek az összhang!
Anna kissé elpirult, nem érezte helyén valónak, hogy boldogságáról áradozzon egy ilyen helyzetben.
Jaj, Anna, ne titkolózz már, csak szeretném tudni, hogy boldog vagy-e?- faggatózott tovább Catherine.
Ami azt illeti, sose érzett boldogság tölt el, minden egyes együtt töltött pillanatban...-válaszolta Anna szégyenlősen.
Ezt örömmel hallom, drága nővérem! Kívánom, hogy teljesüljön be ez a szerelem és tudd én áldásom adom rátok! Mr. Turner valóban egy kivételes ember!- mondta felettébb komolyan Catherine.
Áldás? Jaj, drága húgom, hol van az még? Azért a mi helyzetünk nem olyan egyszerű, ezt te is tudod, nevette el magát zavartan Anna.
Nem számít, semmi mit az emberek diktálnak, csakis Isten akarata, mi számít, ezt vésd az eszedbe Anna! Érted! Amennyiben te és Mr.Turner egymásnak vagytok teremtve, ne hagyd, hogy bárki vagy bármi közétek álljon, mert az életben csak egy esély van! Egyetlen egy!
Anna csodálkozva hallgatta húga szavait, mindig is túlon túl romantikus volt, de általában inkább álmodozó típus, ám most úgy tűnt mintha egy egész élet bölcsessége szólna szavaiból. Útjuk során nem említették többé se Mr.Turner-t se a Mr. Collins-al való csalódást. A múlt boldog pillanatiról beszélgettek, mikor még kislányok voltak. Végre újra nevetni látta húgát, bár ez a nevetése nem volt oly szívből jövő, mint korábban. Valahol mind kettőjükben ott volt az az érzés, hogy az egész eddigi életük, csak egy hazugság volt és valójában nem volt benne se igaz szeretet, se szívbéli boldogság. Inkább csak elfogatták a szüleik által diktált szabályokat, de sosem volt módjuk rá, hogy önmagukért kapjanak elismerést tőlük. Érezte húgán, hogy kerülte szüleiknek még csak említését is.
Már esti szürkületbe burkolózott a táj, mikor hazaértek, az ősz hideg szellője csípőssé tette a levegőt. Belépve az ajtón jóleső melegség érzése fogadta őket, a kandallót már begyújtották a cselédek. Majd e melegség érzés, gyorsan fagyossá vált, Mrs.Turner szavai hallatára:
Lám, lám kit látnak szemeim? Hát végre méltóztatott felkelni a kisasszony?- mondta maró gúnnyal szavaiban.
Anna idegessé vált, Catherine arcát fürkészte, biztosra vette, hogy ismét megtörve, sírva rohan fel szobájába, mint általában. Ám nem ez történt, Catherine meglepő nyugalommal szemében csak ennyit mondott:
Megbocsájtok...- majd hátat fordítva anyjának, szobája felé vette útját.
Mrs.Hamilton még morgott tovább ugyan, valamit arról, hogy mit képzel, nem kell neki az ő bocsánata, hisz nem ő neki kell a szégyent elviselnie, ám ezt már egyik lánya se hallgatta végig.
Anna csodálattal nézett húgára:
Annyira büszke vagyok rád Catherine! Megvallom, én arra számítottam, hogy nem leszel képes túl jutni a történteken, de be kell lássam, félre ismertelek! Te nagyon is erős jellem vagy drága húgom.
Catherine megölelte nővérét s a fülébe súgta:
Ígérd meg, hogy nem adod fel és küzdeni fogsz az igaz szerelmedért Anna! Ígérd meg!
Anna kérdőn nézett húgára, ki igen komoly tekintettel figyelt rá.
Rendben, ha ezt kívánod húgom, megígérem, hogy a végsőkig küzdeni fogok!- válaszolt Anna.
Catherine rámosolygott, majd becsukta szobája ajtaját.
Anna csak nagyon nehezen tudott elaludni, nem értette önmagát, hisz végre megnyugodhatott, hogy húga kezd rendbe jönni, Eric Turner-el való kapcsolata is jól alakul, ám mégis valami hihetetlen rossz érzése támadt... A magyarázatot eme érzésére csak a reggel hozta el, mikor egy velőtrázó sikoly ébresztette fel a Hamilton házat mély álmából. Az egyik cseléd volt az, ki megtalálta Catherine Hamilton élettelen testét annak szobájában...
