8. fejezet
Már egy hét is eltelt, ám Mr.Collins-ról nem érkezett hír, aminek okán Catherine kedélyállapota sem javult. Voltak napok, mikor reménykedve várakozott, de a legtöbbször búbánat lett úrrá rajta.
Egy zenei estre voltak hivatalosak a Hamilton kisasszonyok Mr.és Mrs. Sullivenhez ami bár nem lett volna oly szórakoztató a hölgyek számára, de tudomásukra jutott, hogy Mr.Collins egyik kedves barátja is a fellépők közt van, így várhatóan ő maga is tiszteletét teszi majd. Catherine-en soha nem látott idegesség lett úrrá készülődés közben, egyik pillanatban még az erős nő látszatát keltette, a másikban meg sírt. Annyi bizonyos volt, hogy szándékában áll megjelenni az eseményen, de látható volt, hogy félelmekkel küzd a viszontlátás tekintetében. Anna valamelyest próbált csillapítani húga heves érzelmein, de olykor ez csak olaj volt a tűzre. Megérkezvén, helyet foglaltak a kihelyezett székek egyikén, és igyekeztek minél kevésbé feltűnően viselkedni, ami persze Mrs.Hamilton-ról nem volt elmondható. Mióta szárnyra kelt a pletyka Mr.Collins és lánya esetleges nászáról, azóta ha lehet még feltűnőbben kezdett viselkedni, mintha ő maga készülne bárónévá válni. Anna érezte húga zavarát, ki legszívesebben elsüllyedt volna, ám hiába minden igyekezetük, anyjuk nem foglalkozott mással csak önmagával. Kezdés előtt néhány perccel toppant be a terembe Mr.Collins, nyájasan köszöntötte a házigazdát, majd helyet foglalt. Ekkor vették csak észre, hogy nem egyedül érkezett, társasága egy ifjú ismeretlen hölgy volt, kivel igen meghitt beszélgetést folytatott. Catherine teljesen összetört, látta amint maga körül suttognak az emberek, gondolataiba bevillant miféle pletykák kelnek majd most szárnyra. Aztán eszébe jutott anyja, ki az imént dicsekedte el az összes jelenlévő ember előtt, hogy mily boldogság érte a családot... Catherine zilálni kezdett, majd könyörgő hangon szólt Annához:
Anna, el akarok menni, rosszul érzem magam! Menten elájulok, vigyél el innét kérlek!- majd arca hamuszürkévé kezdett válni.
Anna nem habozott sokáig, tüstént anyjuk után igyekezett, aki épp Mrs.Websterrel társalkodott. Mrs.Hamilton mérgelődve hagyta ott társaságát, nem értette mi olyan fontos, hogy még mondandóját se fejezhette be.
Anyám! Catherine rosszul érzi magát, hazamegyünk! Majd önért küldetem a kocsist az est végeztével.
Micsoda? Nem, ezt nem teheti, hiszen itt van Mr.Collins is, vele kell töltenie az estét!- közölte anyja felháborodva.
Ez sajnos lehetetlen, Catherine menten elájul, ha még egy perccel is tovább kell maradnia! Azon kívül az ön által oly nagyra becsült Mr.Collins egy másik hölgy társaságában érkezett, kihez minden bizonnyal nem rokoni szállak fűzik...
Mrs. Hamilton arca elsápadt, verejtékezni kezdett.
-Ezt mégis hogy értsem? Ez nem lehet! Mégis mi folyik itt? Annál inkább itt kell maradnia, most azonnal mennyen oda Mr.Collinshoz és bűvölje el! - követelőzött Mrs.Hamilton.
- Nem anyám, Catherine haza akar menni és én haza is viszem!- azzal hátat fordított anyjának, ki ha nem ily nyilvános helyen lennének, bizton ordított volna, mint a sakál.
Anna óvatosan kisegítette a szédelgő Catherint a teremből, igyekezve minél kevesebb feltűnéssel tenni ezt, ám hála Mrs.Hamilton előzőleg beharangozott hírének, lehetetlen volt nem észre venni a kíváncsi tekinteteket, s a rosszindulatú megjegyzéseket. Hazafele úton Catherine csak zokogott megállás nélkül. Felesleges lett volna faggatni őt, mert a sírástól nem jöttek volna szavak a szájára, így Anna nem is gyötörte szerencsétlent. Elnézte húgát, oly gyenge és törékeny volt, mind kívülről, mind belül. Bár együtt érzett fájdalmával, de tudta, hogy belőle egy ily csalódás inkább haragot és megvetést váltott volna ki, mint sem bánatot. Lelke mélyén boldog volt, hogy még időben kiderült Mr.Collins valódi jelleme, mert házasságuk után, már nem lenne visszaút és végig kellett volna néznie Catherin-ek férje hűtlenségét. Otthonukba érve valamelyest csillapodott sírása, csak ágyába kucorodva mozdulatlanul feküdt. Anna az ágy szélén ülve próbált lelket önteni húgába, elmondta neki őszinte gondolatait Mr.Collins-ról, melyeket már az elejétől szándékában állt volna közölni, ám erre ezidáig nem volt módja. Catherine egy darabig csak csendben hallgatta, majd lassan felült és erőt véve magán megszólalt:
Azon a napon, mikor utoljára találkoztunk az erdőben, akkor történt valami, mit oly mélységesen szégyenlettem bevallani, hogy jobbnak láttam nem beszélni róla. Mr.Collins félreérthetetlen kéréssel fordult hozzám, miszerint...szóval, oly dolgot várt volna el tőlem, hogy... Catherine ismét zokogásban tört ki. Anna teljesen ledöbbent a hallottakon.
Mily arcátlan! Mily ... ó erre nincsenek szavak húgom! Mégis mit képzelt ez? Te nem vagy egy olyan nő! Hogy mert ilyet feltételezni rólad, hogy erényed sutba dobva majd a karjaiba ugrasz csak úgy, házasság nélkül? Ez felháborító!- ordított magából teljesen kikelve Anna.
Az én hibám....-suttogta Catherine.
Már mégis hogy lenne a te hibád? Ez nem egy úriember, hanem egy szoknyapecér!
Biztos a viselkedésemmel volt a baj, biztos túlon túl odaadónak tűntem és félreérthető voltam és- mentegetőzött Catherine hevesen
Anna megragadta húga karját, s szemébe nézve mondta:
Ez nem a te hibád Catherine! Érted? Nem volt semmi kivetnivaló viselkedésedben!
Catherine lehajtotta fejét majd kisvártatva szólalt csak meg újra:
Micsoda szégyent hoztam szüleimre....
Ez nem a te szégyened Catherin, bizton tudom, hogy ha ezt szüleink megtudják...
Csak azt ne- vágott közbe Catherine- nem élném túl a szégyent!
Figyelj rám, hidd el, nincs az a vagyon mi fontosabb lenne szüleinknek a te becsületednél, bizton tudom, ha anyánk ezt megtudja, a pártodat fogja majd, ez nem is kérdés! Ne félj Catherine, ott leszek melletted és támogatlak, de ezt el kell, hogy mond nekik, mert különben téged tesznek felelőssé egy olyan dologért, mi nem a te hibád.
Anna átölte húgát, ki egy kissé megnyugodni látszott.
Amikor Mrs.Hamilton hazatért az estről, teljesen kikelve magából ordítozott, ezzel felkeltve az egész házat. Mr.Hamilton az est folyamán érkezett haza üzleti útjáról, így felettébb dühös volt nejére mikor az felkeltette őt.
Mi ez az őrjöngés asszony! - korholta idegesen feleségét.
Hogy mi? megmondom én mi, a drágalátós lányaid viselkedése egyszerűen felháborító volt!- ordibálta Mrs.Hamilton.
Anna és Catherine kiszaladtak szobájukból az üvöltözésre. Mrs.Hamilton úját Catherinre szegezve hangjában mélységes megvetéssel beszélt tovább:
Te ott, te mégis mit műveltél? Hogy lehettél ily szerencsétlen, hogy életed legnagyobb lehetőségét így elszúrtad?
Anna már nem tudta elviselni anyjuk hisztérikus viselkedését, ezért sutba dobva minden tiszteletét, vissza kiabált anyjának:
Talán mielőtt így nekitámad szeretett lányának, inkább meg kéne hallgatnia őt! Mert bizony, a legnagyobb szerencséje az egész családnak az, hogy nem jött létre ez a házasság Mr.Collins-al!
Anyjuk gúnyos kacagásban tört ki:
Hát persze, te már csak tudod! Hisz neked már a kezdetektől ez volt a terved, hogy tönkre tedd húgod boldogságát, ugye? Válaszolj, ha mondom, de tüstént!
Ekkorra már Catherine nem hagyhatta, hogy nővérét ily rágalmakkal illessék, így viszonylagos higgadtsággal hangjában színt vallott:
Mr.Collins tisztességtelen ajánlatott tett, s én megtagadtam! Ezért ő eldobott, mint holmi játékszerét!
Pillanatnyi csönd után, Mr.Hamilton szólalt meg:
Én megmondtam, hogy nem lesz képes megtartani a báró fiát, túl buta hozzá...-azzal a hálószobájába távozott.
És mégis miért nem voltál képes teljesíteni kívánságát? Mit gondoltál, hogy majd a két szép szemedért vesz feleségül? Ő a báró fia, s ha az ő kívánsága ez lett volna, akkor ebben az esetben nem nagy ár lett volna a későbbi házasságért cserébe. - sziszegte dühösen Mrs.Hamilton, szemében mélységes megvetéssel Catherine irányában.
E szavak hallatán, nem csak Catherine döbbent meg, nővére se jutott szóhoz. Annyi éven át papoltak nekik az erényük fontosságáról, erre most azt várnák, hogy ezzel váltsa meg Catherine a házasságát a báró fiával? Miután Mrs.Hamilton elviharzott, Catherine a szobájába rohant, s magára csukta ajtaját. Anna megpillantotta Mr.Turnert, ki az egész jelenetet végig hallgatta. Szeretett volna hozzá szaladni és szorosan átölelni, ám nem hagyhatta húgát, így utána ment. Eric mérhetetlenül sajnálta a Hamilton kisasszonyokat, amiért a pokolban élnek. Ebben a percben inkább vágyott paraszti életére, mint a gazdagságra.
