7. fejezet
Amint Kató kitárta a dolgozó ajtaját, szinte nyakába zuhant a házvezetőnő. Úgy tapasztotta fülét az az ajtóra, hogy szinte már oda is ragadt. Kezeit csípőre téve nézte, a földre hulló hallgatóságot, szeretett Bözsi nénje rosszul járt, mert hát túlsúlyából adódóan nagyot esett. Majd nehézségek árán, ugyan de felsegítette az asszonyt.
Ejnye, Böske néném, hát illik így hallgatódzni? -korholta nagynénjét Kató.
Az idős asszony fejét lesütve szégyellte el magát.
Hát az úgy történt, hogy...- motyogta amaz hallkan.
Legközelebb használjon poharat!- adta a jó tanácsot Kató.
Bözsi néni arca hirtelen elkomorult:
Bolond vagy te leány? Hát mit hallok, kidobtad a kisasszonyt?
Kató ismét megvonta vállát.
Dehogy dobtam! Ment az magától is!
No, persze! Gondolom neked semmi közöd nem volt a dologhoz, mi? Hát a bolondját járatod itt vélem?- csattant fel dühösen az öregasszony.- Még szerencse, hogy az ifjú úr, ilyen nagylelkű, máskülönben már vehetnéd is a batyudat!
Hangos zsörtölődés közepette sétált el a házvezetőnő a konyha irányába, hátra se nézve szófogadatlan unokahúgára, aki elégedett vigyorral az arcán nyugtázta sikerét.
Este még a Maris is megdorgálta, ám ő csak finoman, mert amúgy nem szívlelte a Hédi kisasszonyt, mert mindig olyan gorombán beszélt az, ha hozzájuk jött. Már messziről látszódott, hogy tökéletes ellentétei egymásnak az úrral. Majd aztán mikor a Bözsi nénje hangos horkolásba kezdett, Maris huncutul rámosolygott Katóra:
Na és az úr, nem is dorgált meg téged ezért?
Kató lesütötte hosszú szempilláit.
Csak egy kicsit... de azt is olyan szép beszéddel!- áradozott amaz.
Jaj, de szívleled te azt az urat, igaz-e Katókám? Csak nehogy megbántódjál! Tudod, fölöttébb való szerelem nem sokban különbözik a bolondságtól!- mondta gyöngédséggel hangjában Maris.
Azt mondta, hogy kedvence a búzavirág!- suttogta hallkan Kató.
Búzavirág? Ez érdekes! Mifelénk azt úgy nevezik, hogy katószeme...- merengett el Maris.
Mindketten elmosolyodtak.
Míg Vitézy Mihály és felesége távol voltak, teljes nyugalomban teltek a napok. Meglepő módon az ifjú úr is gyakrabban tartózkodott otthon és ilyenkor rendre Katót hívatta, hogy szolgáljon fel, vagy csak hogy kikérje valamiben a véleményét. Lassacskán már olyanok voltak, mint a házasok, akik gyakran civakodnak, de mégsem tudnak egymás nélkül létezni. Persze Kató kapott is egy kis büntetést, mikor is a Hédi kisasszony ebédre érkezett az úrhoz, és bizony ott elő kellett vennie legkedvesebb viselkedését a cselédségnek is, kiváltképp Katónak. Vitézy Péter csak ült az asztalnál és jókat mosolygott, a lány erőltetett nyájasságán, amint az igyekszik a kisasszony kedvében járni, holott jól láthatóan fejében megannyi rossz gondolattal volt irányában. Az ebéd végeztével még egy rövid sétára mentek a birtokon. Kató az ablakból nézett utánuk, szíve össze szorult a látványtól, ahogy azok kart karba öltve andalogtak. Csak az nyújtott számára vígaszt, hogy tudta jól, hogy az úr nem szereti azt az asszonyt és a látszat csalatkozik, leginkább a külvilágnak szólt. Már elég jól kiismerte Péter viselkedését, tudta, hogy a nyájassága a hölgyek irányába csak színjáték csupán, az igazi arcát csak előtte merte felfedni. Azt az arcát, ami olykor bosszantó és gyerekes, de mégis szeretnivaló.
A séta végeztével, Péter sürgető teendőire hivatkozva gyors búcsút vett, amit Hédi kisasszony kissé nehezményezett, ezért megígértette vele, hogy nem váratja majd soká a következő találkozásukkal.
Még kis se gördült a konflis, az úr be is ment a szalonba és kérte az italát. Láthatóan igen ingerült volt, már egyre inkább terhére volt ez a színjáték menyasszonyával. Kató készségesen hozta tálcáján az úr kedvelt italát és cigarettáját, nem szólt ő egy mukkot sem, érezte, hogy az úr most nincs beszédes kedvében.
Péter meggyújtotta cigarettáját, majd szájához emelve idegesen beleszívott egyet.
Nem szólsz semmit? - kérdezte az épp kifelé igyekvő lányt.
Mit is mondhatnék?- hajtotta le fejét Kató.
Vitézy Péter elnyomta cigarettáját és egy hirtelen mozdulattal megindult a lány felé, majd megragadta és megcsókolta száját, úgy, mint még talán senkinek se azelőtt. Egyetlen röpke pillanat volt csupán, s mégis óráknak tűnő, mikor egy oly sokszor megálmodott álomkép beteljesül és a valóság íze még édesebb annál, mit a fantázia mutatni képes. A külvilág zaja elcsendesült, az idő lassan pergő homokszemekké változott életük homokóráján. Kábulatuk talán tovább tarhatott volna, ha a sors nem lett volna ily tréfás kedvében és nem intézi úgy, hogy azon a délutánon a Hédi kisasszony ne felejtsen ott valamit a Vitézy villában, ami számára oly kedves. Míg az időzítés is olyan pontos volt, hogy nem volt rá más magyarázat, mint a sors akarata.
A nő csak állt a szalon ajtajában, arcán a döbbenet és gyűlölet tükröződött. nem is tudta hirtelenjében, hogy azért haragszik-e jobban mert vőlegénye mást csókól, vagy azért mert "ezt" választotta helyette.
Nocsak, nocsak... Látom zavarok! - mondta gúnyosan Hédi kisasszony.
A szerelmesek úgy röppentek szét, mint a galambok, egyszeriben azt se tudták, hová süllyedjenek szégyenükben.
Csak ezért jöttem! Majdnem megfeledkeztem róla- majd az asztalhoz ment, kezébe vette a rajta lévő díszes dobozkát, amiben az ajándékba kapott bross volt. Kinyitotta és undorral tekintett rá. - Bár mostani, meglátásom szerint ezt talán nem is nekem szántad Péter! Semmi baj, add csak oda a kis hölgynek, legalább lesz rajta valami értékes!
Azzal egy mozdulattal odavágta az aprócska dobozt a cselédlányhoz, majd dühödten kiviharzott a helységből. Már csak a távolodó lovaskocsi hangját hallották az ablakon át.
Péter lehajtott fejjel állt, meredten bámulta a földet. Katót nagyon zavarta a férfi szótlansága a történtek után.
Uram, én nagyon sajnálom...- hebegte halkan, de a férfi félbe szakította mondandójában.
Menj el!- parancsolt rá ellentmondást nem tűrő hangon.
A lány sírva elrohant, meg sem állt a cselédszobáig ahol is magára csukta ajtaját és ágyába omolva zokogott.
