7. fejezet

A cserregő poszáta hangját elnyomó rikácsoló kiabálásra lett figyelmes Anna. Minden jel, arra utalt, hogy Mrs. Hamilton hazatért és dühösen keresi lányát. Anna szoknyáját felkapva futásnak eredt a kastély irányába, s mikor odaért ajtajához, próbálta csillapítani légzését mely a futástól zilálttá vált. Majd mikor sikerült nyugalmat erőltetni magára, szép lassan besurrant a szalonba, míg anyja az emelet szobáit kutatta át utána. Dühtől kipirosodott arccal, fújtatva szaladt le ismét a lépcsőn és közben megállás nélkül lánya nevét ismételgette.

-Anna! Anna hol vagy? Hová tűnt el az az átok gyerek, biztos azzal a Mr.Tu...-majd elakadt szava mikor meglátta a szalonban olvasó Annát.

- Nem hallottad, hogy hívtalak, te lány?- veszekedett Mrs.Hamilton.

- Nagyon sajnálom, anyám, annyira elmerültem ebben a könyvben, hogy észre se vettem, hogy hazatért már! Na és sikeres volt az útjuk?- kérdezte Anna ártatlan arccal.

Mrs.Hamilton lányára szegezte szúrós tekintetét, úgy tűnt mintha a fejébe látna...Anna kezdett ideges lenni, így nem kis hálát érzett, mikor Catherine hangját hallotta az ajtó irányából, amint anyját sürgeti.

• Anyám jöjjön, mindjárt kész a tea, s még rengeteg megbeszélni valónk van! Tudja meggondoltam magam, lehet mégsem jó az a fehér selyemruha, jobbnak találtam a pirosat, inkább megyek és kicseréltetem!- terelte el anyjuk figyelmét Catherine.

Mrs.Hamilton viharos gyorsasággal fordult másik lánya felé, kikerekedett szemmel esett neki Catherine-nek:

• Elment az eszed, lányom! Csak nem gondolod komolyan, hogy ily közönséges ruhát kívánsz felölteni, mikor megismered jövendőbelid családját? Komolyan mondom, nem értem a mai hölgyeket, annyi jó ízléssel sincsenek megáldva, mint egy kocsis!- azzal vitatkozva kisétáltak a szalonból.

Anna végre megkönnyebbült, szinte biztosra vette, hogy kiderül titka. Elhatározta, hogy húga ily nagy szívélyességéért cserébe, akár többször is hazudik, ha a szükség úgy hozza. Lenézett kezében tartott könyvére, majd elmosolyodott. Ha anyja meglátta volna mi volt az az izgalmas olvasmány mi úgy elterelte figyelmét, bizton rájött volna, hazugságára, mert hát köztudott volt, hogy az algebra volt a legutálatosabb Anna számára...

Este izgatottan számolt be húgának, érzelmeiről mit Mr.Turner irányába érez. Catherine teljes szívvel támogatta eme szerelmet, és bíztatta nővérét, hogy ne adja fel a reményt, mert ő hisz benne, hogy az igaz szerelem mindent legyőz! Anna bár sosem hitt az efféle végzetekben, most mégis, valamiféle remény sugarat érzett, s bár nem tudta módját hogy hogyan, de bízott benne, hogy majdan az ő érzései is győzedelmeskednek, úgy mint a romantikus regények főhősnőié.

Másnap reggel eljött a napja, hogy Anna tartsa be ígéretét, melyet most sokkalta szívesebben tett meg, tekintve húga mesteri szereplését anyjukkal. Már javában beköszöntött az ősz, most mégis derűs arcát mutatva, így nem volt oly feltűnő ez a rengeteg séta, amit oly szívesen űznek a Hamilton kisasszonyok. Catherine az egyik tegnap vásárolt ruhájában tündökölt és izgatottan várta, hogy ismét találkozhasson Mr.Collins-al. Vidáman indultak útnak kart karba öltve, szívükben az izgalommal és édes érzelmekkel tele. Az eltelt idő alatt testvérekből barátnőkké is váltak, s legfőbb bizalmasai egymásnak. A tisztáshoz érve, Anna jókedvűen súgta oda húgának, hogy ezúttal nem kell úgy sietnie, hozott magával olvasnivalót, majd cinkosul rákacsintott. Catherine megölelte, majd elsétált a titkos találkahelyre. Anna kényelmesen elhelyezkedett egy fa tövébe, majd olvasni kezdte könyvét. Bármennyire is igyekezett, sehogy sem sikerült odafigyelnie, folyton folyvást elterelődtek gondolatai. Eszébe jutott Mr.Turner nézése, s meghitt beszélgetésük. Azok a percek ott a tóparton mikor kéz a kézben álltak. Bár elvállásuk viharos volt, ám ez mit sem rontott hangulatán. Egy váratlan pillanatban mozgást hallott az erdő irányából, ijedtében felpattant és próbált búvóhelyet találni. A távolból felsejlett anyjuk alakja, amint dühösen közelít felé, majd ahogy egyre közeledett, már egyértelműen látszott, hogy Catherine érkezik. Anna csodálta, hogy ily hamar visszatért a találkozóról, de arra gondolt tán Mr.Collinsnak halaszthatatlan dolga akadt. Aztán feltűnt neki, húga feldúlt állapota, harag és sírás keveredett tekintetében.

• Mi a baj Catherine? Mi történt?- kérdezte aggódva Anna.

Catherine elfordította fejét, próbálta leplezni bánatát.

• Semmi, semmi sem történt, minden rendben van!- válaszolta egyértelmű hazugsággal.

• Látom, hogy baj van Catherine, nekem elmondhatod! - faggatta tovább Anna

• Azt mondtam nincs semmi baj, haza akarok menni- válaszolta Catherine próbálva nyugalmat erőltetni magára. Majd megfordult és elindult haza.

Anna figyelte távolodó húgát, tanácstalan volt, hogy mi tévő legyen, abban bizonyos volt, hogy valami nem stimmel húga viselkedésével, nem értette miért titkolózik ily hevesen előtte.

A vacsoránál Catherine nem jelent meg, heves fejfájásra hivatkozva, majd csak reggel találkozott Annával, arca nyúzott volt, mint aki álmatlanul vergődött az éjjel. Szótlanul ült míg a szalonban hímeztek Mrs.Hamiltonnal. Majd mikor anyjuk faggatni kezdte, hogy mikorra várható a "nagy találkozás" Mr. Collins családjával, Catherine valamit halkan dünnyögött az orra alatt, majd engedélyt kért, hogy kicsit kimehessen a levegőzni még Mr.Turner órája előtt. Mrs.Hamilton nem aggódott lánya lelki állapota miatt, csak az zavarta, hogy nem kapott egyértelmű feleletet kérdésére.

Délután a könyvtárszobában ülve Mr.Turner próbált megismertetni egy igen nehéz művet a Hamilton kisasszonyokkal. Nem tudta, nem észrevenni, hogy Cathrine elkalandozott és nyoma sincs jókedvének. Mrs. Hamilton a városban időzött, teára volt hivatalos egy régi jó ismerősénél, ki egy évben csak egyszer utazik a városban lévő házába. Szerette volna szemmel tartani lányait, ám eme megívás visszautasítása komoly sértés lett volna.

Anna épp egy fejezetet olvasott fel, melynek tartalma nem volt túl érdekfeszítő, de mivel Eric Turner oly kedvesen kérte, a lány próbált a kedvében járni. Egy nyelvbotlásnak köszönhetően nevetésben tört ki Anna és Mr.Turner, pillantásuk találkozott s abban benne volt minden... Ezt látva Catherine könnyekben törve ki, elnézést kért és távozott a helységből. Mr.Turner nem értette mi történik, idegesen pillantott Annára. A lány kétségbeesve mesélte el az előző nap történéseit, beleértve, egyességüket Catherinnel, hogy amennyiben távol tartja anyjukat a háztól egy időre, ő vállalja, hogy közös sétát színlelve segítségére lesz, hogy kettesben maradjon Mr.Collins-al. Elmondta, hogy az első alkalommal minden rendben is zajlott, ám legutóbb történt valami, melyről Catherine makacsul hallgat, s azóta említést se tesz a férfiról, holott előtte megállás nélkül róla áradozott. Mr.Turner egy ideig csendben ülve hallgatta az eseményeket, majd mikor Anna végére ért beszámolójának, a véleményét kérte.

• Nos, az elmondottak alapján, az ön húgát megbánthatta valamivel Mr.Collins, elképzelhető, hogy nem történt meg a lánykérés, s mivel ön azt vélte feltételezni az úrról, hogy nem egyenes ember, elképzelhető, hogy csak szerelmének látszatát keltette, s mikor már túl komollyá vált a dolog, menekülni igyekezett szorult helyzetéből. Nem egy ilyen esetről hallottam már! Legjobb lenne tudatnia húgával kételyeit Mr.Collins-al kapcsolatban, ezzel is biztosítva húgát támogatásáról, hisz hatalmas nyomás nehezedik a vállára szüleik gyanánt, kik oly elvárással vannak eme kapcsolat irányába, mit elviselni igen nehéz lehet.

Anna hálás volt Mr.Turner-nek amiért ily segítőkész, megköszönte tanácsát, majd úgy határozott megfogadja azt. Egy kérdés fogalmazódott meg benne Mr.Turner egyik mondata gyanánt. Félve kérdezte meg:

• És ön Mr.Turner? Ön hogy vélekedik eme témában? Önt is megrémíti a házasság gondolata?

Eric mélyen Anna szemébe nézve válaszolt:

• Mondhatnám, hogy nem, én más vagyok e tekintetben, de ezek csak szavak lennének, de az igazság az, ha egyszer módomban állna, hogy elvegyem kit szeretek, biz én tüstént cselekednék, nem engedném elveszni a legnagyobb boldogságot, mit az igaz szerelem adhatna, holmi kalandokért.

Anna tudta jól, mit szándékozik ezzel Mr.Turner közölni, s így már nem volt kétsége a férfi érzéseit illetően. Kisvártatva elindult húga után, hogy beszéljen vele, mikor Mr.Turner még utána szólt:

• Miért kellett Mrs.Hamiltont távol tartani a háztól?- kérdezte

Anna elpirult, tudta, hogy értelmetlen lenne hazudnia, mert elég egyértelmű a dolog. Lesütött szemmel távozott a könyvtárszobából. Eric Turner arcán hatalmas mosoly jelent meg Anna arckifejezését látva...