2. fejezet
Hajnalodván nagy volt a sürgés- forgás a Miller birtokon, a lovaskocsi készen állt, hogy útnak induljon Rose Miller szeretett nagynénje kíséretében a távoli Montgomery házba. Nehéz szívvel vált el szüleitől ugyan, de a lehetséges kaland iránti vonzalma hamar jókedvre derítette ifjú szívét. Nénje Mrs. Allen sürgette unokahúgát:
Igyekezzék kedvesem, igen hosszú út áll előttünk!
Mrs. Allen egy ideje korán megözvegyült hölgy volt, ki tisztességgel felnevelt 6 gyermeket s most a hirtelen nyakába szakadt idejével nem tudott mit kezdeni. Így aztán örömmel fogadta a felkérést, hogy legyen kísérője Rose-nak a nyári lakba. Jó viszonyt ápolt unokahúgával, mivel jó hallgatóságnak bizonyult. Ami Rose-t illette jobban örült volna egy kevésbé bőbeszédű útitársnak, ám semmiképpen sem akarta megbántani szeretett nagynénjét , ki oly buzgón szívlelte őt.
A nyár beköszöntével megújult a táj, mi Rose jókedvét csakhamar fokozta, míg Mrs.Allen harsányan gyönyörködött addig unokahúga csendben szemlélődött. Alig egy óra elteltével nagynénje már azt ecsetelte, hogy mily izgalommal tölti el legkisebb leánya állapota, s hogy ő bizonyosan érzi, kisfiút hord a szíve alatt, mert hasának alakja ezt mutatja, és ő szentül hiszi, hogy jövőbe látó tehetséggel is megáldotta a sors. Rose kétkedve fogadta nagynénje jóslatait, ám semmi szín alatt nem akarta megsérteni ezzel útitársát így továbbra is nyájasan társalgott vele annyit, amennyit Mrs. Allen képes volt csendben végig hallgatni.
Az idő, ha lehet még lassabban telt Mrs.Allen társaságában így megváltásként élte meg Rose mikor lovaskocsijukkal megérkeztek Derbyshire-be. A Montgomery- ház jó egy mérföldre volt tőlük, ám Rose szíve hevesebben kalapált. Képzeletében egy külsejében is robosztus méretű, messziről is titokzatosnak tűnő épületet látott, melynek kertje megannyi szoborral és buja zöld növényzettel van tele. Közeledvén az épülethez Rose-nak csalatkoznia kellett. Az épület maga egy letisztult, képzeletéhez mérten sokkal egyszerűbb kinézetű ház volt melynek kertje rendezett egyszerű és unalmas hangulatot árasztott. Tán csak a közepén álló szökőkút "varázsolt" némi különlegességet e helynek. Úgy mint az épület külseje, a belseje se tartogatott meglepő titokzatosságot, hála szülei közbenjárásának akik igyekeztek a kor divatja szerint berendezni a szobákat. Mrs.Allen rendkívüli tetszését nyilvánította a felújított szobákat járva, aggodalma miszerint egy romhalmazba kényszerül egész nyárra, elmúlt. A házvezető nő nyájasan mutatta végig az épület minden felújított zugát a vendégeknek. Rose-nak feltűnt egy meredek lépcső az épület nyugati szárnyában, mely gondosan el volt rejtve az emberi tekintet elől. Lépteit sietősen arra felé vette, mikor a házvezetőnő utána szólt:
Kérem Ms.Rose, ne maradjon le, az épület azon része még nem biztonságos! Sajnálatos módon a munkálatok túlon túl elhúzódtak így a nyugati szárny felújítása későbbre várható.
Rose tétovázva csatlakozott vissza a társasághoz. Abban már biztos volt, hogy amint alkalma nyílik rá visszatér ide és alaposan körülnéz...
Az ebéd elfogyasztása után Mrs.Allen úti fáradtságára hivatkozva visszavonult szobájába. Rose a pihenőt kihasználva elővette vőlegényétől kapott könyvét s lassan lapozgatni kezdte. Felfedezte, hogy megannyi érdekes épület található a környéken, olyanok, amik már látványukkal is egy kísértet kastély jellegét mutatják, történeteiket rejtélyek övezik, ám a Montgomery házról csak néhány soros feljegyzést talált és az sem volt túl érdekfeszítő Rose számára. A Montgomery család sablonos történetét írta le, hogy ki építette, s az épület letisztultságára hívta fel a könyv szerzője az érdeklődő figyelmét. Ez ha lehet még fokozta Rose csalódottságát. Egyetlen reménye a még eredeti fényében tündöklő nyugati szárny volt, de már jóval csekélyebb reményt fűzött hozzá hogy ott bármily érdekfeszítőt találna. Még csak néhány óra telt el itt tartózkodásuk óta, de Rose máris halálosan unta magát. A vidéki élet nyugalma távolról romantikusnak tűnt, ám a pezsgő városi élethez szokott embernek ez csakhamar egyhangúvá válik. Egy kis idő multán gondolta sétálni indul a birtokon. Mivel Mrs.Allen hallhatóan mélyen aludt szobájában, (melynek hangja hangos horkolás kíséretében nyilvánvalóvá vált) Rose egyedül indult útnak. Az időjárás felettébb kegyes volt, a Nap fénye szinte simogatta arcbőrét mely éppen csak kilátszódott karimás kalapja alól. A park látszólag igen nagy gonddal elrendezett volt, mi sem bizonyította ezt jobban a gondosan karban tartott pázsitjánál. Rose hosszas sétája alatt nem sok különleges dolgot látott, útját cserjék és néhány fa övezte csak, így csakhamar a birtokhoz tartozó kis erdő felé vette útját. Az ösvényen haladva madárcsicsergés köszöntötte az arra járót, dalukat kórusban előadva varázsolták el Rose-t. Annyira másmilyen volt ez, mint a rendezett parkja hogy szinte úgy érezte, mintha egy másik világba csöppent volna. Ám öröme nem tartott sokáig, az erdő csak csekély részét képezte a birtoknak így hamar a végére ért. A távolban már egy másik birtok állt szintén rendezett parkjával. Rose csalódottan fordult vissza. A bozótból neszt hallva, megtorpant. Kíváncsian leselkedett, hogy vajon milyen állat volt képes ekkora lármát csapni, majd váratlanul a távolban megpillantott egy gyönyörű rózsalugast! Annyira kitűnt a tájból megannyi színes virágával, kicsiny kapujával hogy Rose csodálta is hogy nem vette előbb észre. Közelebb sétálva feltűnt neki hogy néhány igen különleges rózsafajta is fellelhető kapuján. Izgatottan lépett be rajta s szájtátva csodálta meg belsejét mely telis tele volt a hatalmas rózsák színkavalkádjával. Közepén egy pad helyezkedett el, külseje alapján bár régi, mégis rendben tartott. Rose nem győzte csodálni a különlegesebbnél különlegesebb virágokat. Örömének hamar véget vetetett a közelgő vihar mély morajló hangja, mely gyors távozásra sarkalta.
Hazaérvén rögvest levelet fogalmazott meg szüleinek, melyben tudatta megérkeztét és biztosította őket kényelme felől. Külön köszönte meg atyjának hogy ily gondosan rendbe tetette e helyet, különös képpen a rózsalugasért mondott köszönetet, melyet megőrzött régi fényében.
Napokkal később szülei válaszát olvasva meglepetésként érte édesapja állítása hogy ő biz semmiféle rózsalugasról nem tud, s még csak hasonlót se látott ott jártakór. Feltételezte, hogy lánya tán rosszul látta azt...
Mrs.Allen nehezen találta a helyét, csak akkor volt szerfelett boldog, ha látogatóik érkeztek, ám ez is ritka volt erre felé, és aki mégis betért hozzájuk, később már nem kívánkozott vissza megismervén Mrs.Allen böllérre eresztett mondanivalóját. Így napjaikat leginkább az olvasás és a hímzés töltötte ki. Rose minden nap kisétált kedvelt helyére a rózsalugashoz hol leginkább rá tudott hangolódni olvasmányára anélkül, hogy nagynénje elterelné figyelmét mondanivalóival. Egy nap levele érkezett Wiliam-től ami felettébb feldobta unalmas napjait, s elhatározta, hogy kisétál a lugashoz és ott olvassa el a hosszúnak tűnő írást. Megérkezvén nagy ijedelem lett úrrá rajta. Egy fekete lovon ülő férfi szélsebesen vágtatott el mellette majdnem elgázolva a gyanútlanul sétáló lányt. Rose hosszú percekig kapkodott levegő után, s miután kicsit feleszmélt befutott a rózsalugas biztonságába. Nehezen tudta dühét csillapítani, ruháját porolgatta mely foltos lett bokorban való landolása folytán. Kis idő elteltével vette csak kézbe a levelet, hogy elolvassa. Mr.Norton levele felettébb nyájas volt, érdeklődött Rose hogy léte felől, kényelme meglétéről, valamint beszámolt ügyei alakulásáról s megnyugtatóan írt közelgő esküvőjük előkészületeinek alakulásáról. Rose szeretett Wiliammel társalogni, de be kellett hogy lássa a levelezés terén igen sablonos. Végig olvasva a sorokat nem talált benne sok újdonságot távozása óta eltelt időben, így hamarosan visszasétált a házba. A házvezetőnő tájékoztatta, hogy ma egyedül fog ebédelni mivel Mrs.Allent súlyos fejfájás gyötri s nem kívánkozik ki szobájából. Rose ugyan sajnálta nagynénjét de az ügy apropóján neki lehetősége nyílt kicsit szemrevételezni a nyugati szárnyat, melyet már oly régóta szeretett volna megtekinteni s melyre ezidáig nem volt módja mivel Mrs.Allen folyton a sarkában volt.
Így a bőséges ebéd elfogyasztása után csendben felsurrant az ódon lépcsőn mely halkan nyikorgott léptei nyomán...
