2. fejezet

Mr. Jakob Roselli egy megkeseredett idős ember volt már. Kései házasságából három lánya és egy fia született. Fennhangon mondogatta hogy egyformán szereti őket ám szíve mélyén mégis csak egyetlen fiára volt a legbüszkébb. A sors kegyetlensége volt mikor a kis Jacob 4 éves korában betegség következtében elhunyt. Mr. Roselli összetört. Az egykor büszke, kevély magas ember eltűnni látszott. Nem foglalkozott már a birtok ügyeivel, nem érdekelte a külvilág. Dolgozószobája magányában ült és könyveibe feledkezve egy más világban élt inkább. Az esetnek súlyos következményei lettek, az egykor gazdag arisztokrata család a csőd szélére került és hogy mentsék magukat csak egy esélyük volt, jól kellett férjhez adni lányaikat. Mrs. Roselli erre tette fel életét, folyamatosan tanítatta, illemre nevelte gyermekeit, hogy egyszer igazi kezes-bárány feleségek váljanak belőlük. Két idősebb lányánál nem okozott problémát a szigorú szabályozott élet, ők mást se tettek nap-hosszat csak várták gazdag jövendőbelijük eljövetelét. Ám nem volt ez igaz Elizabetre. Rendkívül makacs teremtés volt, túl sokat beszélt olyan dolgokról amik nem rá tartoztak és a finom modor sem volt az erőssége. Nővéreitől eltérően elég soványka is volt és nem töltött kellő időt szépségének ápolásával ellenben mindig csak a festéssel foglalkozott melynek következményeképp állandóan összepiszkította ruháját. Szülei nem fűztek hozzá sok reményt, úgy voltak vele hogy majd csak elveszi őt is valaki.

Mr. Roselli sugárzott a boldogságtól mikor Mr. Nicholas Bellini jelezte nősülési szándékát az egyik leányával. Az meg végképp örömmel töltött el Elizabet lányára esett a választása, ez számára egy hatalmas lehetőség volt amivel menthetné családja jó hírnevét.

Komor sötét volt , s tán a szokottnál hidegebb is a tavaszi éjszaka. Elizabet könnyáztatta párnáján forgolódott. Nem értette hogy hogy történhetett meg ez vele. Az egyik pillanatban még boldog volt, látta örömteli sorsát a másikban meg eladták a lelkét az ördögnek aki a pokolba viszi majd őt.

Folyton folyvást anyja szavai ismétlődtek a fejében:

• Nincs választási lehetőséged, ez egy csoda ami veled történt! Egy ilyen urat nem kosarazhatsz ki! Soha az életben nem lesznek anyagi gondjaid!- ordította magából kikelve Mrs. Roselli mikor lánya közölte hogy nem megy hozzá Mr. Bellinihez.

A reggel beköszöntével mintha a világ is megérezte volna Elizabet bánatát. Az eső szakadt szüntelenül. Délutánra kezdtek elvonulni a felhők, a nap erőtlen sugarai sütöttek át a tisztáson lévő öreg fa ágain át. Elizabet olyan gyorsan futott ahogy csak a lábai bírták, azonnal beszélni akart Hans-al a tegnapi eseményekről, tudta hogy majd a fiú kitalál valamit,hiszen már annyi mindenben ellátta jó tanáccsal,biztos most is lesz majd egy jó ötlete. Nicholas ott ült a parton a nagy fa alatt. Tekintete ezúttal nem a madárfészket fürkészte hanem lefele a sötét föld irányába. Mikor Elizabet odaért hozzá, meg se moccant. A lány akkor szembesült vele hogy szeretett Hansa valaki mástól tudta meg a dolgot.

• Hans, kérlek segíts!- mondta könnyeitől fulldokolva Elizabet.

A fiú lassú mozdulatokkal felállt, de továbbra is a földet bámulta. Majd határozott hangon mondta:

• Szökjünk meg!

Elizabet azt hitte rosszul hallotta, ő egy értelmes tanácsot várt nem viccelődést.

• Ne viccelődj Hans most nincs erre időm!
• Komolyan mondtam, szökjünk meg!- válaszolta a fiú s ezúttal tekintetével nyomatékosította mondatát.
• Nem menekülhetünk el, az nem megoldás! kérd meg a kezem te is apámtól! lehet hogy ha megtudja mit érzek...
• Érzelmek?- csattant fel dühösen a fiú- miféle érzelmek tudnának hatni a te szüleidre? Ők az értékeid anyagi javakban mérik nem holmi érzelmekben! Én sosem leszek nekik elég jó mert nem vagyok gazdag!

Elizabet megtántorodott a fiú szavai hallatán, nem titkoltan sértettséget érzet magában.

• Hogy mondhatsz ilyet! Ez nem igaz! ők nem ilyenek! csak próbáld meg, kérd meg a kezem apámtól!
• Nem!- közölte Hans hangjában nem kevés gúnnyal- nem fogom nevetségessé tenni magam hogy aztán az egész úri arisztokrácia rajtam nevessen. Értsd meg Elizabet a te világodban mindenki számító és gonosz! nincsenek érzéseik. Az viszi a lányt akinek nagyobb a vagyona és ebben én nem tudok versenyezni.
• De...
• Egyetlen választásunk van, velem jössz vagy sem?- szegezte neki a kérdést határozottan Hans.
• Értsd meg Hans ez így nem helyes...én azt se tudom hová mehetnénk,miből élnénk és...
• Szóval így állunk,téged is csak a pénz érdekel, meg a saját kényelmed! - még jó hogy idejében kiderült mielőtt még bolonddá tettem volna magam, hát menj Isten hírével éld a kényelmes életedet azzal a ficsúrral, felejts el engem- ordította magából kikelve Hans.
• Ne várj!kérlek!- könyörgött Elizabet ám mind hiába Hans szavaiból olyan gyűlölet áradt amit még sosem tapasztalt tőle.

A lány csak ott állt az öreg fa tövében egyedül... teljesen egyedül...

A napok lassan vánszorogtak amióta Mr. Nicholas Bellini utoljára a Roselli háznál járt. Mrs. Roselli a szokottnál is jobban "rászállt" lányára mivel fejébe vette hogy mindenáron úri lányt kell neveljen belőle, nehogy Mr. Bellini meggondolja magát megismervén Elizabet modorát. Mostantól egy nyugodt perce sem akadt, folyton folyvást ki-be jártak a házba különböző tanítók, etikett órák, latin nyelv órák és ami igazán fájt Elizabetnek hogy nem festhetett. Fölösleges időpazarlásnak vélte azt édesanyja. Egyszer ki tudott szökni a házból, mondván hogy a szabadban jobban menne a beszéd gyakorlat. Persze esze ágában se volt holmi tanulással ütni el azt a röpke időt amit kapott. Futott egyenesen a tisztáshoz reménykedve hogy Hans-t ott találja majd. Ám csalódnia kellett, a öreg fa magányosan álldogált a patak parton. A fiókák már mind kirepültek fészkükből, a helyükön nem maradt más csak a magány. Elizabet lemaradt arról a boldogságos percről mikor a kis madarak kibújnak tojásaikból. Régen mindig Hans-al együtt nézték s mikor meghallották a fiókák csipogását, boldogan megölelték egymást...Igen az ölelése...most ismét belé hasított a fájdalom, egyenesen a szívébe. Talán már soha nem élheti át ezeket az emlékeket?

Arisztokrata család révén a Roselli család is hivatalos volt különböző bálokra, összejövetelekre. Persze amióta kiderült Elizabet és Mr. Bellini eljezsése, még több eseményre hívták meg a családot, hiszen hirtelenjében mindenki barátkozni szeretett volna velük na meg minél több pletykát megtudni. Mert ez az eljegyzés felettébb nagy figyelemre adott okot, mivel mindenki kíváncsi volt arra hogy vajon egy ilyen befolyásos ember miért vesz el ilyen lecsúszott arisztokrata családból származó leányt.

Elizabet nem szerette az ilyen estéket, legszívesebben elbújt volna. Idegesítette a sok üres fecsegés, a hazugságok terjesztése és az álcázott gyűlölködés. Egy alkalommal fültanúja volt egy beszélgetésnek amit a legnagyobb pletykafészek Mrs. Campanella vezényelt le hasonló rossz májú barátnőivel.

Éppen az év eseménye (mert így emlegették) volt a téma,miszerint az a remete de dús gazdag Mr. Nicholas Bellini feleségül kívánja venni azt a szerencsétlen Roselli lányt.

• Érthetelen, érthetetlen - mondogatta magából kikelve Mrs. Campanella- Csak egy magyarázata lehet, ez a szerencsétlen lány biztos megesett...Nézzék csak meg, mintha hízott volna, egészen bizonyosan tudom hogy megesett...

Több se kellett Elizabetnek, ezt hallva sírva rohant ki a teremből az se érdekelte ha még emiatt is pletyka tárgya lesz eztán. Össze volt törve, úgy érezte valami rossz álomba csöppent. Először az akarata ellenére történt eljegyzés, majd most meg megvádolják hogy csak azért veszi nőül egy ilyen befolyásos ember mert áldott állapotban van! Na és persze Hans...Hans iránta érzett haragja olyan fájdalmat okozott neki amit azelőtt még nem érzett.

Nyár közepe volt, az esküvő dátumát Szeptemberre tűzték ki. Persze Mr. Bellini személyesen nem tette látogatását csak sürgönyben tárgyalták meg az esküvő részleteit az édesapjával. Egy reggel viszont személyesen Elizabetnek érkezett levél Mr. Bellinitől, amiben udvarias de igen rideg közönnyel felajánlotta hogy ha esetleg Elizabetnek is megfelelő lenne akkor előbbre hozhatnák az esküvőt. Üzleti és egyéb megfontolásból.

• Arcátlan! -vágta a földhöz levelét a lány- mégis mit képzel ez? csak így? hát nekem nem parancsol!

Elizabetben egyre erősebb lett a vágy hogy ismét láthassa Hans-t. Reménykedett benne hogy az idő segített neki és enyhítette haragját. Egy reggelen elment a kovácsműhelyhez ahol Hans dolgozott. Mikor megpillantotta őt, hihetetlen boldogság futott át rajta szeretett volna azonnal a nyakába ugrani. Ám Hans úgy nézett rá mint egy idegenre. Átnézett rajta. Szemeiből olyan hűvösség áradt mint amit Mr. Bellini tekintetében vélt felfedezni.

Hát ennyi volt... Hans már nem szereti...

Elizabet még aznap sürgönyt küldött Mr. Bellininek amiben beleegyezését adja az esküvő előrehozásába.