17. fejezet
A szoba csendje csak a látszat volt, gondolatok és kérdések visszhangzottak Eric Turner fejében. Nézte Annát, a lányt, kit egykor egy gazdag család sarjaként ismert meg, kiről kiderült, hogy a testvére, s most mintha egy másik embert látna. Egy szegény asszonyt, a gyermeke anyját, egy embert kitől elvették az életét. A tudat, hogy mégsem fűzik rokoni szállak egymáshoz, csak még hevesebb érzéseket váltottak ki Mr.Turnerből. Tudta jól, hogy szíve ide húzza Annához és közös gyermekükhöz, ám a tisztesség megkívánta, hogy rendezze sorait Mary irányába is. Anna, mintha csak megérezte volna a férfi gondolatait, rögvest szóba hozta a dolgot:
Mikor megtudtam, az igazat, minden erőmmel azon voltam, hogy felkeressem önt. Ám a szülés még idő előtt megindult. Megélhetés után kellett néznem, otthont kellett adnom a gyermekemnek, mely igen nehéz volt. Amikor végre rendeződtek soraim, már úgy éreztem túl késő, hiszen elválásunkkor igen egyértelműen közöltem önnel, hogy a jövőben nem kívánom a kapcsolatot tartani. Így hát feltételezni sem mertem, hogy ön esetleg még vár reám, s azt végképp nem állt szándékomban, hogy tönkre tegyem esetleges házasságát, elvállaszam családjától. Ezért új életet kezdtem és végre elmondhatom, hogy igazán boldog vagyok! S bár örömmel töltött el önt viszont látni, mégis úgy érzem, a mi közös utunk már véget ért. Természetesen gyermekét bármikor látogathatja, s ha titokban kívánja tartani ezt a dolgot, én megértem döntését. - mondta Anna ridegséggel hangjában.
Úgy véli, hogy a történtek után, képes lennék elhagyni önt? Anna, hát nem érti? képtelen lennék úgy tenni, mint ha mi sem történt volna! Az érzéseim nem változtak az ön irányába...
Anna elfordította tekintetét.
De az enyém már megváltozott- suttogta halkan a lány, hangjában érezhető volt a határozatlanság. Úgy érzete, ez a helyes cselekedet, hiszen ismerte Mr.Turner-t jól, a közös gyermek miatt bizton őt választotta volna, de a gondolat, hogy tán a másik asszonyt jobban szereti már, s vele csak szánalomból lenne, oly elkeserítő volt számára, hogy inkább a kegyes hazugság mellett döntött.
Mr.Turner-t mélyen elkeserítették e szavak, éveket várt erre a pillanatra, s most, hogy végre minden esélyük meg lenne a közös boldog életre, Anna érzelmei már kihűltek. Ezer meg ezer képzete volt, találkozásukról, de ez egyszer se merült fel benne.
Sötétedett már odakinn, Eric érezte, hogy itt létének nincs tovább értelme, s leplezni fájdalmát, csalódottságát nem tudta tovább. Jobbnak látta visszaindulni. Abban biztos volt, hogy gyermekéről nem mond le, az élete része lesz ezután is, de úgy érezte, hogy abba belepusztul, ha látja Annát, de nem lehet az övé. Kisétáltak az ócska ház rozoga ajtaján. Eric egy pillanatra megállt a búzamező szélénél és mélyet szippantott a levegőből. A fanyar illat kellemes emlékeket idézett elő, otthonáról, mikor még az volt a legnagyobb gondja hogy az élete egyhangú. Ebben a percben vágyott rá, hogy bár most is azt az életet élhetné! Kinyitotta szemét és figyelte a búzakalászok lágy ringatózását az enyhe szélben. Majd hirtelenjében elöntötték az érzelmek s Annára nézett ki csak állt mellette szótlanul. Tekintetük egy pillanatra találkozott, s akkor abban a percben minden világossá vált Eric számára.
Még egyszer nem fogom elveszíteni!- közölte határozottan, majd magához vonta a lányt s szenvedélyesen megcsókolta.
Tiltakozni már nem volt értelme, Anna képtelen volt tovább játszani színjátékát, engedte, hogy a történések, magával sodorják... Hosszú idő után végre újra együtt lehettek, és azon az éjszakán, Mr.Turner lelkiismeretének hangjai is elhallgattak, nem számított más csak a jelen édes órái.
Kora reggel a kis Catherine csicsergő hangja ébresztette édes álmából Ericet. A látvány mi elé tárult, oly idilli volt, mint amiről mindig is álmodott. Az asztalnál reggelijét majszoló kislány, a sparheltnél tevékenykedő gyönyörű fiatalasszony, frissen készített étel finom illata keveredett a nyári reggel fényeivel. Az ember életében vannak olyan pillanatok, melyek örökre belevésődnek emlékeinkben, és Eric Turner számára ez az volt. Csak figyelte őket némán, s csak boldogságot érzett. Az igazi, színtiszta boldogságot. Anna arca szinte ragyogott, oly dolog történt vele, miről már lemondott. Viszontagságos élete végre értelmet nyert és hosszú idő után visszakaphatta valós sorsát. Annyira örömteljes volt a reggel, hogy Eric gondolni sem szeretett volna az előtte álló feladatra, a hazaútjára, hogy közölje szüleivel a történteket, s hogy beszéljen Maryvel, az eljegyzés felbontásáról. Bár sajnálta a lányt, mégis a jelen boldogsága elnyomta eme érzelmeket, és legbelül inkább csak egy kellemetlen elintézendő dolognak vélte, mintsem érzelmek súlyos megbántásának. Nem tétovázott soká, szeretett volna minél előbb túl lenni rajta, hogy mihamarabb visszatérhessen szeretett Annájához és feleségül vehesse őt s élhessenek együtt családként. A búcsú nehéz volt, még a kis Catherine is elpityeredett, láthatóan igen gyorsan megkedvelte Mr.Turner-t, s Anna hosszas öleléséből is nehezére esett kibontakozni.
Visszajössz hozzám?- kérdezte Anna aggodalommal szemében.
Ígérem! Sose hagylak el többé!- suttogta fülébe Eric.
A távolodó postakocsit figyelve Anna szívében a félelem vert tanyát, érezte azt súgta, hogy ne élje bele magát, hogy jövője ily örömöket fog tartogatni. Az, hogy aggodalmát a múltjában szerzett sebei okozták-e egy nagy kérdés volt számra. Szerette volna hinni, hogy ezúttal tényleg jár neki is a boldogság.
