17. fejezet

2018.05.06

December beköszöntével végleg és visszafordíthatatlanul beköszöntött a tél. A világ megnémult, a természet nyugovóra tért. A Roselli ház melegséget árasztott ablakain át kiszűrődő gyertyák fényeivel, s kandallójából áradó tűz fényével. Elizabet kedvelte ezt az időszakot, a végtelen nyugalom idejét, mikor a "lelkek közelebb kerülnek egymáshoz" . Nővéreire gondolt, az együtt töltött gyermekéveikre. Nagyon különbözőek voltak természetüknél fogva is míg Elenór és a másik nővérük finom,művelt "jól nevelt" lány volt, addig Elizabet akaratos és álmodozó. Nem is értették meg egymást ami sok konfliktust okozott kapcsolatukban. Ám Elizabetnek mindig ott volt Hans, így sosem érezte magát magányosnak. Már kora gyermekkora óta barátja és lelki támasza volt, amivel szülei csekély mértékben foglalkoztak . Bárhogy is próbálták "úri" gyerekek társaságát erőltetni Elizabetre, a kislány vadócsága idővel mind elriasztotta őket. Egyedül Hans Romano értette meg Elizabet lelkét és fordítva. Hans mindig is egy zárkózott, hallgatag ember volt. Dolgos édesapja jó példával járt előtte, becsületre nevelte. Mikor már felcseperedtek, és a fiúk kezdték keresni a hölgyek társaságát, Hans inkább a tisztáson figyelte a madarakat, lenyűgözte az erdő megannyi szépsége. Talán ez volt az első dolog amiben a legjobban megértették egymást Elizabettel. Míg Hans olvasott, Elizabet festett. Gyakran órák teltek el szótlanul és nekik pont így volt jó. Tudták, ismerték jól egymás gondolatait. S mikor végre beteljesedhetett volna románcuk, a sors közbeszólt. Elizabetben erősödött a félelem hogy talán sose teljesülhet álmuk, hiszen az élet minden akadályt elébük görget s reményük csak az a néhány levélváltás oly gyenge kapocs közöttük, hogy félő hogy egyszer végérvényesen elszakad. Gondolatai nyomán eső cseppek kopogtak az ablakon. Mrs . Roselli lépett Elizabet szobájába s gyengéd hangon jelezte hogy kész a reggeli. Már hetek teltek el hogy Elizabet hazatért s Elinor látogatásán kívül meg egy zenei esten kívűl semmi jelentős esemény nem történt. Látogatók jöttek,mentek ám Elizabetnek még ez is terhére volt. Egyre jobban nyomasztották sürgető feladatai ám nem vágyódott vissza a Bellini birtokra. Végül mikor a gyenge eső alábbhagyott útnak indult sétálni egyet a közelben. A kis Nicholas a meleg házban maradt,mivel kicsit meghűlt így édesanyja egyedül távozott. A friss levegőn való séta mindig javított kedély állapotán. Útja során emlékeibe temetkezett. Mikor visszatért otthonába a szalonból beszélgetés hangjai szűrődtek ki. Mr.Roselli dörmögő hangját hallotta. Mrs.Roselli gyorsan elésietett és izgatottan fogadta lányát.

Elizabet gyermekem, igazítsd meg a ruhád szaporán, vendéged érkezett!

Elizabet szívét boldogság járta át, biztosra vette hogy Hans tért vissza, ám a szalonba lépve csalatkozni kényszerült. Mr.Russo fogadta őt udvarias meghajlás kíséretében. Ez akkora csalódás volt Elizabet számára hogy bár viselkedése mást mutatott, de le se tudta tagadni az arcán lévő csalódott pillantást. Mrs.Roselli zavarában rögtön mentegetni próbálta lányát.

Drága lányom csak nem kínoz valami téged is?Tudja Mr.Russo a mi Elizabetünk állandóan sétálgat még ilyen kellemetlen időben is, elég felelőtlen dolog, nem gondolja?

Valóban, jobban tenné ha vigyázna a kedves egészségére, hisz szüleinek hatamas bánatot okozna egy esetleges betegeskedéssel- adott igazat Mrs.Rosselinek Fernando.

Biztosíthatom kedves Mr.Russo hogy kiváló egészségnek örvendek csak drága édesanyám túl aggódó- vágott vissza Elizabet mogorván.

Kezdett gyanút fogni hogy Mr.Russo folyvást szülei kegyeit keresi, amit Mrs.Roselli esetében nem volt nehéz elérni hisz már csak puszta jelenléte, eleganciája is egy vagyonos ember benyomását keltették. Egy darabig még eltársalogtak Mr.Russo útjáról, az időjárásról, birtokügyekről, majd Mrs Roselli felettébb fontos teendőire hivatkozva látványosan kivonult a helységből és gondoskodott róla hogy Mr.Roselli is így tegyen. Elizabet jól ismerte már ezt a trükköt...

Kettesben maradva Mr.Russoval Elizabet folytatta a nyájas társalgást tudomást se véve anyja feltűnő célzására távozásával:

Minek köszönhetjük, hogy ekkora utat járt be? tán üzleti ügyei hozták erre?

Az igazat megvallva hivatkozhatnék üzleti ügyeimre is, de több mérföldre innen volt dolgom így le sem tagadhatom, hogy igen nagy kerülő úton jöttem ide.

Valóban? ez megtisztelő, hogy mégis látogatását tette nálunk.

Csak tudni szerettem volna hogy minden rendben van-e önnel, hisz oly sokát távozott el hogy aggodalomra adott okot, esetleg nem-e miattam van e ily soká távol? ne haragudjon hogy ha tévedek, csak jó szívvel venném ha biztosítana afelől hogy még mindig élvezhetem barátságát!

Ekkora utat megtenni egy efféle biztosíték miatt badarság volt öntől Mr.Russo, ám igen kedves gesztus! Ha ideje engedi, maradjon itt és töltse el a vacsorát nálunk!

Köszönöm kedves meghívását, örömmel elfogadom!

Ajtó nyikorgása zavarta meg a beszédet, a kis Nicholas kíváncsi tekintete jelent meg az ajtó résénél. Elizabet arca felvidult fia csibészes arcát látva, s menten invitálta hogy lépjen beljebb. A kisfiú lassan lépkedett be szemeit bizalmatlanul az idegenre szegezve. Elizabet mosolyával bíztatva várta hogy közelebb jöjjön. Majd tekintetével Mr.Russo arcát vizsgálta, s meglepődve tapasztalta, hogy a férfin semmiféle érzelemnek nincs nyoma. Rideg volt és zavart. Elizabet azzal nyugtázta a dolgot hogy tán nem szokott a gyerektársasághoz és nem tudja miként kellene viselkednie. bár tény hogy a férfiakat kevéssé hatja meg egy gyermeki mosoly,kivált kép, ha nem a sajátjuk...

Mrs.Roselli gyors léptekkel besietett a szobába hogy hamarjában kitessékelje a kis Nicholast .

A vacsoránál Mrs.Roselli elővette felettébb nyájas viselkedését, amit akkor használt mindig mikor lányainak valami jó partit helyezett kilátásba. Szüntelenül dicsérte Elizabet jó tulajdonságait, a rosszakról persze mélyen hallgatott. Annyira átlátszó volt próbálkozása hogy még Mr.Rosellit is idegesítette ez a messzemenő magasztalás minek fele talán igaz se volt. Persze nem is sejtette a drága Mrs.Roselli, hogyan is sejthette volna hogy folyamatos erőlködése már mit sem számított Mr.Fernando Russo szemében hiszen a lánykérés már rég megtörtént részéről. Ám az hogy válasz nélkül maradt, jobb ha nem is jut Mrs.Roselli tudomására... szó szót követett végül még éjszakára is meginvitálta az urat ami Elizabetből rosszallást váltott ki hisz folyvást várta Hans érkeztét, s aggódott egy esetleges szerencsétlen találkozástól.

Az est lezárásaként Mr.Russo tisztelettel meghajolt és távozott szobájába.

Reggel korán készült útnak indulni aminek Elizabet felettébb örült, így mikor a reggelinél találkoztak elhatározta, hogy arra a rövid időre nagyon kedves lesz, nehogy kételyekkel távozzon Mr.Russo és esetleg később vissza akarjon térni érzései biztosítása végett. Mrs.Roselli döbbent arccal ült az asztalnál amikor Elizabet belépett, láthatóan egy érdekfeszítő téma közepére érkezett meg. Mr.Roselli a belépő lányának szegezte kérdését:

-Elizabet, miért nem mondtad?

Elizabet nem tudta mire vélni e kérdést és értetlenül nézett apjára.

Miért nem mondtad hogy Mr.Russo Mr.Bellini testvére?

Elizabettel megfordult a világ, nem értette miért közölte ezt a hírt szüleivel Mr.Russo akinek szándékában állt ezt örökre titokban tartani.

Szívesen megosztottam volna önökkel kedves édesapám de ez idáig úgy tudtam maga Mr.Russo is titokként kezeli! mélyen megdöbbentett hogy ez nem így van, s okom van feltételezni tán félre értettük egymást ez ügyben. - válaszolt Elizabet zavartan

Kérem bocsássák meg Elizabet lányuk titkolózását, valóban minden szava igaz, ám meglátásom szerint szüleivel kivételt tehetek midőn önök így már az én rokonaim is és megismerve kedves családját Elizabet, igen jó szándékú embereknek tartom önöket. Csak remélni tudom hogy egyszer majd közelebbi rokonaimmá is válhatnak. - mentegetőzött Mr.Russo

Mrs.Roselli fülét megütötte ez a mondat, azonnal lázba hozta és már heves faggatózásba kezdett volna amikor Elizabet szakította félbe.

Nos, köszönjük hogy megtisztelte bizalmával családomat és örömmel tölt el minket hogy egy új családtagot köszönthetünk nálunk.- mondta Elizabet hangjában ridegséggel.

Mr.Russo érezte Elizabet haragját és nyomban távozni készült, tisztelettudóan elbúcsúzott majd a hintójához igyekezett. Elizabet kísérte ki, fortyogott a dühtől hogy Fernando kerek perec közölte családjával a rokonságát Mr.Bellinivel és szándékát a nősülésre. Tudta jól hogy szülei szemében ezek elsöprő érvek a házasságuk érdekében míg Hans-al való kapcsolatát teljesen ellehetetlenítik.

Búcsúzáskor kérdőre vonta Mr.Russo-t:

Kellemetlen helyzetbe hozott családom előtt, mégis mi célja volt azzal, hogy feltárta családom előtt az irántam érzett érezéseit?

Sajnálom, hogy ily haragot ébresztettem önben az érzéseim feltárásával, célom csupán csak az volt, hogy biztosítsam önt és családját szándékaim tisztességéről és érzéseim őszinteségéről, ám úgy látom, ön egyáltalán nem örül ennek a gesztusnak és ennek csak egy magyarázata lehet talán hogy ön nem viszonozza az érzéseimet, vagy tán mást szeret. Ebben az esetben jobb ha eltávozom és nem zavarom önt többé! sajnálom hogy terhére voltam eddig is, és sajnálom hogy nem tudtam pótolni szeretett férjét és nem lehettem szerető apja véremnek...

Elizabet elszégyellte magát e szavak hallatán, viselkedése nem volt méltó egy olyan emberhez ki képes volt ekkora utat megtenni csak azért hogy, lássa őt. Mélyen megbánta heves természetéből fakadó udvariatlanságát, főképp hogy jó szívvel gondolt Fernando Rossira és vonzották a férfi "Bellini"tulajdonságai.

Kérem én azt hiszem rosszul ítéltem meg a helyzetet, mikor rossz szándékot véltem felfedezni viselkedéséből. nincs is erre igazán magyarázatom, ön nem tett semmi rosszat. Talán az utóbbi időszak megpróbáltatásai miatt már sokkal gyanakvóbb lettem a kelleténél ám ez nem ok arra, hogy így viselkedjek egy oly jó szándékú emberrel mint ön Mr.Russo.

Nincs szükség magyarázatra Elizabet, nekem elég a tudat hogy nem veti meg közeledésemet.

Azzal egy könnyed csókot adott Elizabet szájára,majd hintójába pattant és hamarjában távozott.

© 2018 Nagy Eszter. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el