15.fejezet

A tény amit most Mr.Russo feltárt Elizabet előtt, túlon túl elképzelhetetlen volt egy olyan emberről mint Nicholas Bellini apja. Szeretett Nicholasa ódákat zengett róla és ha nem lenne ez a különös hasonlóság valamint a Mr. Alfredo Bellini és Mrs.Russo közötti levelek megléte, Elizabet tán hazugságnak vélné eme képtelen történetet. Ámbár ha emlékezetében fel szeretne idézni bármit is Nicholas Bellini édesanyjáról, akkor be kellene hogy lássa hogy igen csekély információi vannak róla.

Mondandója befejeztével Mr.Fernando Russo idegesen vizsgálta Elizabet arckifejezését. Szeretett volna a gondolataiba látni ám e képességnek híján csak remélhette hogy Elizabet nem lesz elutasító vele az igazság végett. Hosszú percek múlva Elizabet legelső döbbenete után próbált magára nyugalmat erőltetni.

Ha jól sejtem, minden kétséget kizárólag ÖN Mr.Nicholas Bellini féltestvéreként gyakran részesült atya látogatásaiban. Nem érintette önt rosszul a tény hogy nem részesült a család közelebbi ismeretségében?

Megvallom, ha tudtam volna az igazságot tán nehezteltem volna atyámra, de édesanyám gondosan titkolta előttem apám kilétét, egészen a haláláig mikor is színt vallott - válaszolta Mr.Russo ridegen.

És mi volt a szándéka hogy ide jött?

Mielőtt kegyed előtt rossz fényben tűnnék fel, biztosíthatom hogy nem állt szándékomban felfedni kilétem mások előtt. Egyszerűen csak szerettem volna többet tudni a családom ezen ágáról mivel Mr.Belliniről csak halovány emlékképeim voltak. Kerestem volna bátyám társaságát, de sajnálatos módon túl későn érkeztem. Hallomásból tudtam, hogy felesége és gyermeke is volt így bátorkodtam a szomszédos birtokot kibérelni, hogy kicsit közelebb lehessek megmaradt családomhoz, még ha kilétemet titkolni is szándékoztam.

Elizabet szíve összeszorult. Egy ilyen rideg tekintet mögött mennyi érzelem lapul! Csakugyan Bellini- re jellemző vonás ez!

Akkor mi vitte rá, hogy feltárja előttem az igazságot?- érdeklődött Elizabet

Mr. Russo egy rövid csend után folytatta:

ÖN Elizabet! maga az első percben látta a hasonlóságot és nem sok időbe tellett volna hogy rájöjjön az igazságra. Nem akartam, hogy esetleg mástól tudja meg és emiatt rossz színben tűnjek fel ön előtt.

Hát ilyen kőszívűnek lát engem?- mosolyodott el Elizabet- hisz férjem nagy bánata volt, hogy kihal a családja, bizonyos vagyok benne, hogy örömét fejezné ki hogy fia mellett lett egy fivére is! Kimondhatatlanul sajnálom, hogy nem volt szerencséje ismerni őt!

Igen...csak remélni tudtam, hogy így fogadja a hírt...nagyon elszomorított volna, hogy dacára az együtt töltött időnek ön esetleg elutasító lesz velem.

Biztosíthatom hogy továbbra is jó szívvel látom önt és boldoggá tenne ha megismerné gyermekem is!

Elizabet, ön túlon-túl kedves! hihetetlenül boldoggá tenne!

Bár Elizabetnek sikerült meggyőznie Mr.Russo-t barátságuk folytatásáról ám saját magával még harcot vívott. Eddig is túl nehéz volt Fernando közelében lennie a hasonlóság miatt ám most, hogy tudja az igazat miszerint nem csak a külseje olyan, mint férjéé volt, hanem a vérében is Bellini vér csörgedezik, még jobban megnehezítette Elizabet tovább lépését.

Álmatlanul forgolódott ágyában Elizabet, s az éjszaka tomboló vihar sem segítette elő nyugalmát. Különös volt az évnek ebben az időszakában az ilyen szeszélyes időjárás. Gondolatai egyre csak a múlt körül forogtak. Vajon hogyan reagált volna Nicholas e hír hallatán? miként fogadta volna be családjába az idegent? Sajnálta Mr.Russo-t amiért ily méltatlan helyzetben kellett felnőnie, még ha állítása szerint boldog gyerekkora is volt, akkor se lehetett könnyű apa nélkül felnőnie. A kisfiára gondolt, arra hogy mennyire boldogan játszott Mr.Roselli térdén lovacskázva. A kis Nicholas-nak is szüksége lenne apára, tudta jól.

Másnap kora reggel Elizabet kihagyta a lovaglását és egyenesen Mr. Russo-hoz igyekezett.

Házába érkezvén Mr. Russo meglepetten ám annál boldogabban fogadta Elizabetet.

Invitálta, hogy tartson vele és töltsék együtt a reggeli idejét. Elizabet készségesen elfogadta a meghívást. Miután végeztek az étkezéssel, Elizabet jöttének okát igyekezett kifejteni:

Azért törtem önre ilyen korai órán, mert szerettem volna tudatni önnel elhatározásom. Nem tagadom, mélyen megdöbbentem a tegnap hallottakon, de az éjjel volt időm végig gondolni a dolgot. Úgy érzem önt méltánytalanul mellőzte atyja és mivel bátya engem bízott meg a vagyona kezelésével és ismervén az ő jó szívét biztos vagyok benne, hogy ő is így cselekedne!Engedje meg kérem, hogy felajánljak önnek némi jutalékot a Bellini vagyonból. Ez önnek is jár, és reményeim szerint enyhíti bánatát, amit gyermekként kellett átélnie.

Mr.Russo tekintette a szokottnál is komorabb lett. Az ablakhoz fordulva kémlelte az ősz végi természetet.

Igazán lekötelez Elizabet eme nagylelkű ajánlatával ám ön komolyan azt feltételezte rólam hogy a vagyon miatt érdeklődöm?

Nem úgy értettem Fernando, egyszerűen csak szeretném valahogy kárpótolni a veszteségét!- szabadkozott Elizabet.

Nagyon kedves jellemre vall hogy ilyen érzékenyen érinti a lelkem állapota, de biztosíthatom hogy én már lezártam magamban a múltat a tegnapi nappal végleg! Mostantól csak a jelennel foglalkozom. Talán hibát követtem el mikor ide utaztam, sajnálom hogy így alakult.

Ugyan miért sajnálja?- kérdezte meglepett hangon Elizabet- hiszen megtalálta a családját!

Valóban...de mily kínzó egy olyan családba kerülni hol menthetetlenül szerelembe esik az ember a tulajdon sógornőjébe? Eltudja képzelni ezt Elizabet?

Elizabet-et váratlanul érte ez az őszinteség... Nem tudta leplezni zavarát.

Mr.Russo rideg tekintetét rászegezve nyugodt hangon folytatta:

De nyugodjon meg hölgyem, nem leszek útjában, amilyen hamar csak lehet távozni fogok!

Kérem ne Fernando!Én nem bocsájtanám meg magamnak, ha miattam vesztené el a családját! Hisz oly nagy szükségünk lenne egymásra. - vágta rá Elizabet hirtelen felindulásból. Ám meg is bánta hisz szavainak súlya volt.

Mr.Russo mélyen a szemébe nézett, tekintetében Elizabet nem látta azt amit Nicholasnál látott mikor szerelmet vallott neki, Fernando jobban álcázta érzelmeit mint az várható volt.

Akkor tán el tudná azt is képzelni hogy idővel a feleségem legyen Elizabet?

Elizabet elkapta tekintetét, teljesen összezavarodott, fejében csak Hans levele járt : " Örökké, hűn"

Kérem ne várjon tőlem sokat, hisz már így is teljesen összezavarodtam! A múltat se tudtam még elengedni mikor ön az életembe toppant és egy súlyos terhet tett rám. Legyen megértő!- tért ki a válasz elől Elizabet.

Igaza van! Bocsásson meg, udvariatlanságomért! Annyi időt adok önnek amennyire csak szüksége van, nem akartam terhelni kegyedet!

Köszönöm, megértését és türelmét...

Ez csak természetes! kérem ne is beszéljünk a történtekről, nem szeretném, hogy eztán kerülje a társaságom. Zárja le a múltat és ha érzelmei egyszer tán olyan hevesek lesznek mint az enyém akkor én várni fogom...

Elizabet nehéz szívvel indult haza, lemondta minden programját és rögvest levelet írt szüleinek miszerint három nap múlva érkezik! lelkében múltja és jelene viaskodott, mintha próbára akarná őt tenni hogy válasszon Nicholas és Hans között,még ha Mr.Bellini már nem is élt, akkor is ezt érezte Fernandoval való megismerkedésével.