15.fejezet
Egy pillanat volt tán, míg a kislány tekintetét fürkészte, aztán átvillant fejében egy gondolat, hogy talán eme gyermek Annáé lehet. Hangjában mérhetetlen izgalommal kérdezte:
Kicsilány, hol van az anyukád?
A gyermek nem szólt, csak csöpnyi ujjával a túloldali árus irányába mutatott. Rengeteg portéka volt ott, mind egyedi, kézzel hímzett dolog, ám a sok szépség közül kitűnt egy ismerős, bájos arc, egy megigéző tekintet, melynek látványa örökre belevéste magát valaki szívébe... Eric Turner szívébe. Ott a tér közepén, ott volt ő, kit égen-földön keresett s kiért mindenét feláldozta volna, ő voltaz, Anna Hamilton. Egyszerű ruházatában is oly sugárzó volt, mint mikor a legdrágább selymek borították testét. Mosolya szebben ragyogott, mint valaha, a boldogság mi belőle áradt sosem látott szépséget kölcsönzött neki. Éppen egy kézzel varrt kis csipke blúzt adott el egy igen beszédes hölgynek. Eric kézen fogta a gyermeket és sietősen utat tört a tömegben szeretett Annája irányába. Pillantásuk váratlan találkozása, döbbenetet váltott ki a lányból, ki megfeledkezve mindenről csak nézte a közeledő Ericet. Nem tudni, vajon azon lepődött-e meg hirtelenjében, hogy gyermeke eltűnt mellőle, vagy maga Mr.Turner személye volt a felkavaróbb, de annyi bizonyos, hogy az arcára volt írva minden. Némi habozás után odaszaladt, s mintha a múlt csak tegnap történt volna, szoros ölelésbe fonta karjait Mr.Turner nyakában, ki örömmel viszonozta eme üdvözlést. A mellettük álló aprócska gyermek tágra nyílt szemekkel figyelte a történéseket. Anna hirtelenjében feleszmélt, és elhúzódott. Mr.Turner ugyan nem bánta volna, ha az idők végezetéig is így maradnak, ám látta, hogy Anna zavarba jött. Lehajolt és ölébe vette a kislányt.
Szeretném bemutatni a lányom, Catherin-t...
Eric szomorúan nézett a gyermekre, még mindig fájó emlék volt számára is Catherine Hamilton sajnálatos halála, ám szép gesztusnak vélte, hogy unokahúga ezt a nevet viseli.
Gyönyörű kislány!- válaszolta őszinteséggel a hangjában- ezek szerint férjhez mentél...
Anna elkapta tekintetét, lerakta öléből az izgő mozgó csemetéjét, majd közelebb hajolva Erichez suttogva beszélt, nehogy más is meghallja:
Beszélnünk kell, ha ideje engedi, meglátogatna otthonunkban?
A világ összes elfoglaltsága se lett volna fontos Eric Turner számára, e pillanatban. Annyiszor elképzelte ezt a percet, annyiszor látta lelki szemei előtt a történetet, hogy el se tudta volna képzelni, hogy egy egyszerű üdvözlés után majd csak tovább álljon.
Örömmel önnel tartok Anna- mondta izgatottsággal hangjában.
Anna kedves mosollyal nyugtázta a választ, majd neki látott összepakolni az árut. Kis idő elteltével elhagyták a vásárteret, útjuk egy hatalmas búzamezőn át vezetett egészen egy kis parasztházig. Ericnek feltűnt az épület meglehetősen rozoga állapota, mely éles kontrasztban állt Anna egykori otthonával, a Hamilton házzal. Belépve a konyhai helységbe a kis Catherine előre szaladt és belehuppant kis fából készült ágyába, melyben megtalálta kedvenc babáját, mit az édesanyja varrt neki. Anna meglepő magabiztossággal mozgott a tűzhelynél, pillanatok alatt varázsolt az asztalra egy csésze teát és egy kevés süteményt. Eric Turner megdöbbent a látványon, mintha ez nem is az ő Annája lenne, ám mi tagadás, jobban tetszett neki, amit most látott. Kicsit tétovázott feltenni a kérdést, de a kíváncsiság túlon túl nagy volt benne:
A férjed, mikor érkezik haza?
Anna rezzenéstelen arccal nézte gyermekét.
Nem vagyok férjnél...- válaszolta
Ez a válasz, még ha szomorúnak is hat egy kívülálló számára, Eric-nek nagyon is tetsző volt, ugyanis nehezen tudott volna jóképet vágni, ha netalán összefutott volna egy másik férfival Anna életéből. Bár tudta jól, hogy ez önzőség a részéről, hiszen ő is jegyben jár már mással, de a féltékenység sokkalta erősebb volt, mint a józanész.
Ezt sajnálattal hallom...-mondta színlelt bánattal hangjában- reméltem, hogy megtaláltad a boldogságod! Az igazat megvallva jártam még egyszer apád házában, de nem adott felvilágosítást hollétedről...
Anna arca Mr.Hamilton puszta említésétől is elkomorult. Majd kisvártatva megszólalt:
Szóval kerestél még engem? A történtek után is?
Eric úgy érzete, nem bírja magában tartani az igazságot:
Éveken át! Reménytelenül...
Anna szemeibe könnycseppek szöktek, gyengéden megfogta Eric kezét. Ekkor pillantotta meg az úján lévő jegyűrűt. Mélységes szomorúság tükröződött szeméből.
Eric ezt látva szerette volna lehúzni ujjáról az ékszert és eldobni minél messzebbre.
-... és szép?- kérdezte Anna
- Kicsoda?
- Hát a menyasszonya?
Eric egy pillanatig habozott:
Bájos...úgy gondolom- vágta rá zavartan.
Szereti?- faggatta nyugalommal hangjában Anna.
Nem tudom...talán...
Remélem, igazán szereti ő is és meg fogja becsülni...minden éjjel ezt kívántam, hogy találja meg a boldogságát, mert megérdemli!- mondta, elcsukló hanggal Anna.
Eric először érezte életében, hogy nem találja a szavakat. Annyi mondanivalója lenne, de e percben egyiket se tudta kipréselni magából. Csak ültek ott csendben, egymás kezét fogva...Végül Eric erőt vett magán:
Hol van az apja? Miért nincs itt?- kérdezte a kislányra pillantva.
Anna tanácstalan volt, látszott, hogy igyekszik kerülni a témát.
Anna, nem tudom ki volt ki itt hagyta egyedül egy gyermekkel, de jobb ha tudja, nem engedem el önt többé, gondoskodni fogok önről és a lányáról is! Nem fogadok el semmiféle ellenvetést! Fontos nekem, és ez örökre így is marad!
Bár ne talált volna rám!- kelt ki magából a lány.
Eric meglepődött eme válaszon.
Hogy mondhat ilyet?
Nem akarom tönkre tenni az életét! Jobb lenne, ha most elbúcsúznánk és elfelejtenénk egymást örökre! A menyasszonya mellett van a helye!
Eric mélyen Anna szemeibe nézett és határozott hangon közölte mit már régen szeretett volna:
Nem hagyom, hogy még egyszer eltaszítson magától! Nem érdekel, hogy milyen indokkal tenné ezt, biztosíthatom, hogy nincs olyan ok, mellyel bármi rosszat is tenne! Akkor leszek boldog, ha ön és a kislánya is az életem részei lesznek...
Ezt nem értheti...- makacskodott tovább Anna
De nagyon is értem, még mindig rosszul érinti a tény, hogy ugyanaz az apánk, de engem ez egyáltalán nem érdekel! Egyszerűen csak önnel akarok lenni!
Anna lehajtotta fejét:
Nem erről van szó...
Eric értetlenül nézett Annára.
Mit tenne, ha lenne egy súlyos titka, amit kötelessége lenne elmondani valakinek, de tudná, hogy ezzel tönkretenné annak a valakinek az életét? - szegezte neki a kérdést Anna.
Bizton elmondanám! Hiszen meg kell adni a lehetőséget a másik számára is, hogy tisztán lásson és dönthessen saját sorsáról. Még ha fájó is, akkor is jobb szembesülni az igazsággal, mint élni hazugságban, s még rosszabb az, ha egy titok későn derül ki...- válaszolta Eric, célozva anyjára ki nem volt őszinte és ennek meg volt az ára...
Anna rápillantott az ágyában összekucorodott gyermekre, ki fél álomban volt már.
A gyermekem apja ön, Eric!
Mr.Turner- re sokkolóan hatottak eme szavak, most már belátta, hogy igen is van az a titok mi hatással lehet jövendőbeli életére.
