14. fejezet

A bált követő héten, Elizabet nem vett részt semmilyen társasági eseményen. Szörnyen kimerítették és kevés ideje maradt az ügyei intézésére. Semmiképpen sem vágyott rá hogy több időt kelljen távol lennie gyermekétől. Hans felől nem kapott hírt, mi immáron okot adott kételyeinek. Ráadásul rossz nyelvek szerint küszöbön állt a háború dacára annak hogy ebből a nemesek nem sokat éreztek. Továbbra is élték megszokott kényelmes életüket, nagy mulatozások közepette. Elizabet nem találta a helyét, sürgette az időt. Vágyódott rá hogy valami elterelje figyelmét kételyeiről, ám most a festészet se adott néki nyugalmat. Már régóta képtelen volt alkotni. Amikor semmivé vált a Bellini kastély, oda lettek művei is és vele együtt az ihlet is. Már nem volt miről festenie, ami végképp aggályos volt Elizabet számára.

Egy hűvös napsütéses reggelen kilovagolt a szokott útvonalán. A lehullott levelek ropogása visszhangzott a kis erdei úton, dalos madarak hangja elnémult s helyébe vészjósló varjak károgása töltötte meg az erdőt. Elizabet a tisztásnál megpihent. Gondolatai szüntelen Hans körül forogtak. Úgy határozott, ha visszatér reggeli lovaglásából, ismét levelet ír neki, bízva abban, hogy a posta elkeverte másik levelét.

Majd háta mögül jól ismert hangokat hallott, Mr. Russo közeledett hatalmas fekete lován. Udvariasan köszöntötte Elizabetet, érdeklődött hogy léte felől,majd meginvitálta egy kis kocsikázásra , mondván hogy ritkán adódik alkalom ilyen szép napsütéses napra az év ezen időszakában.

Elizabet bár vonakodott a dologtól, de egyedül se szeretett volna lenni, mert érezte lassan kezdi elemészteni a bánat. Beleegyezett az udvarias invitálásba ,de elhatározta hogy finoman tudtára adja Fernandonak álláspontját még mielőtt gyengéd érzelmeket táplálna irányába.

A Nap erőtlen sugarai bevilágították a kocsiútat előttük. Mr. Russo tapasztalt lovas lévén, ügyesen vezette a kocsit s közben gondoskodott róla, hogy elegendő beszédtémával is szolgáljon. Elizabet teljesen belefeledkezett a társalgásba, így már csak a vissza felé vezető úton próbálta szóba hozni érzelmei jelenlegi állását. Körültekintően kezdte faggatni Mr.Russo-t:

Nem tervezi esetleg a családja, hogy látogatást tesz önnél a tavasszal?úgy hallottam meglehetősen gyönyörű a vidék az évnek abban a szakaszában. Esetleg jegyese járt-e már önnél látogatóban?

Igen,magam is hallottam, ám sajnálatos módon egyetlen közeli rokonom az édesanyám volt,aki ide való költözésem előtt egy hónappal elhunyt. Távoli rokonaim meg messze élnek, tán majd egyszer látogatásukat teszik de jelenleg kuzinom feleségének most jön el az órája és úgy vélem egy csecsemővel felelőtlenség lenne megtenni ekkora utat. Jegyesem nem lévén, egyedül töltöm el itt az időm.

Valóban,jól látja! az én kis Nicholasom bár már nem csecsemő, de mégis nagyon megszenvedte az utat szerető nagyszüleihez. Ezért is határoztam úgy hogy most nélküle jövök vissza amíg elintézem a sürgető feladataim, de már alig várom hogy ismét láthassam!

Bizonyára nagyon szép gyermek lehet, egy ilyen felettébb bájos édesanyával...- Elizabet igyekezett hárítani a bókot:

Édesapja szép vonásait örökölte, s szavamra ez nagy öröm számomra! A Bellini család tagjai csupa jó szándékú emberek voltak.

Begördült a ház elé Mr. Russo a lovas kocsiján, s Elizabet elérkezettnek látta az alkalmat hogy valamilyen módon célzást tegyen rá hogy ezután inkább más hölgyek társaságát keresse Fernando,mert az ő szíve másé. Mr. Fernando lesegítette a kocsiról Elizabetet. Nyájasan megköszönte hogy vele töltötte az időt, majd hosszasan elidőzött Elizabet tekintetében. Fájóan édes pillanat volt ez Elizabet számára, ki viszont látta férje tekintetét az idegenben. Rideg barnai szemeinek emlékképe életre kelt és ettől Elizabet szíve hevesebben vert. Majd idegessé vált és elindult a bejárati ajtó felé.

Remélem nem sértettem meg valamivel önt Mrs. Bellini?- tudakolódott Mr. Russo

Elizabet zavartan mentegetőzött:

Nem, egyáltalában nem! esetleg nem kér egy csésze teát?

Ha nem tartom fel, akkor köszönöm örömmel elfogadom!

Belépve a Bellini házba, Elizabet komornája szolgálatkészen várta. Az előszoba asztalkáján egy levelet pillantott meg, feladója már messziről látható volt: Mr. Hans Romano

Elizabet nem tudta leplezni boldogságát a papír láttán, szerette volna azonnal elolvasni ám ez nem lett volna illő vendége társaságában.

Mr. Russo érezte, hogy valami fontos lehet az üzenetben így nem kívánkozott tovább zavarni:

Majd elfelejtettem, sajnos egy sürgető elintézni valóm van még!Nem bánná, ha egy másik alkalommal teáznánk?

Elizabet örült neki hogy így alakult a dolog és kedvesen egyezett bele a tea későbbi időpontra való halasztásába.

Mikor Mr. Russo távozott, Elizabet szobája magányába zárkózva mohón bontogatni kezdte a levelet. Melegség öntötte el szívét a sorokat látván:

Drága Elizabet!

Remélem, hamar elér, önhöz levelem s bízvást remélem, hogy jól van. Nagyon boldoggá tett levele, s támaszt nyújtott Nekem a nehéz időkben mit ön nélkül kell töltenem. Kívánom, hogy legyen ereje végig vinni ezt a nehéz időszakot, mit kisfia hiánya csak egyre fokoz. Ígérem amint lehet hazatérek és ismét támasza leszek önnek! Kitartó hű szívvel: Hans

Elizabet örömkönnyei végig gördültek arcán. Oly ostobának érzete magát kételyei miatt mi arra sarkalta, hogy elveszítse bizalmát. Hans jól van és vissza fog térni hozzá csak még egy kis időt kell kibírniuk és ismét találkozhatnak!

Azonnal papírt és tollat ragadott ám ezúttal sokkal jobb kedélyű levelet fogalmazott meg, melyben már nyíltan beszélt érzéseiről, biztosította hűségéről, ígéretet tett , hogy várni fog rá, tartson az bármeddig is...

Reggel nyoma se volt az előző napi ragyogó időnek, ám ez Elizabetnek mit se számított,vidáman kelt fel és már nem zavarta az sem hogy ismét a városba kell mennie ügyeket intézni. Gyorsan felöltözött a reggeli lovagláshoz, mikor zörgést hallott az ajtaján. A komornyik nyitott ajtót,majd léptek zaja közeledett Elizabet szobájához.

Mr. Fenando Russo keresi önt asszonyom!- jelentett a komorna

Elizabet elcsodálkozott hogy vajon miért jött ide ilyenkor?

Mr. Russo a szalonban várt, már messziről látszott aggodalmas arckifejezése. Le föl sétált az ablak előtt,majd mikor Elizabet belépett a helységbe illedelmesen meghajolt.

Elnézését kérem hogy ilyen korai órán zavarom, ám az ügy nem tűr halasztást!

Elizabet megrémült Fernando rideg szemei nagy nyugtalanság látszatát keltették.

Kérem,mondja tán történt valami?- aggodalmaskodott Elizabet

Nem, ne a ggódjon!sajnálom ha megijesztettem...csak tudja amit mondani szándékozom az számomra egy igen kényes dolog de úgy tarom helyesnek ha feltárom ön előtt!

Elizabet tágra nyílt szemekkel fürkészte a férfi minden mozzanatát, még sosem látta ily izgatottnak Mr. Russot.

Nem is húznám az időt, kezdem az elejétől hogy megértse ön is helyzetem és döntéseim okát!

Nos kezdeném azzal hogy sajnálatos módon hazudtam önnek mikor azt mondtam nem ismertem a Bellini családot...szégyellem de jobbnak láttam nem bolygatni a múltat. Személyesen Nicholas Bellinivel nem találkoztam csak hallottam róla. Édesapját Mr. Alfredo Bellinit viszont közelről volt szerencsém megismerni édesanyám révén, aki gyakori vendég volt a háznál. Elmondása szerint nagyon határozott és derék ember volt. Szerette a családját, főleg az egyetlen fiát Nicholast aki sajnálatos módon nagyon beteges gyermek volt így időt, pénzt nem sajnálva rengeteget küzdött azért hogy a lehető legjobb szakemberek kezeljék. Bár Mr. Bellini nagyon diszkrét ember volt mégis észrevehető volt hogy valami nincs rendben felesége Mrs.Bellinivel. Néhányan azt rebesgették tán kezd elmenni az esze fia szenvedéseit nézve, ám erről többet nem tudott senki mert Mr. Bellini rendkívül sokat adott a látszatra és ügyesen titkolta. Egy idő után viszont urrá lett rajta a magány egy betegeskedő fiú és egy mentálisan beteg feleség mellett. Ez időben szeretett édesanyám is megözvegyült és hát az idő úgy hozta hogy egymás vigaszai lettek. Elitélendő, tudom de ha mélyen a lelkébe néz drága Elizabet, azért mégis szánalommal tud talán gondolni rájuk, hiszen helyzetük elég kilátástalan volt. Ám kapcsolatuk igen rövid ideig tartott, mint ahogy ez meg is volt írva. Nem is lett volna tán e dolog oly jelentős se anyám se Mr.Bellini életében, ha édesanyám nem esik teherbe... Mr. Bellini nagyon nagy lelkű volt, teljes anyagi biztonságot garantált édesanyámnak a megfelelő diszkréció mellett... nem panaszkodhatok, nagyon jó sorom volt így is...

Elizabet arcára kiült a döbbenet, kérdések és gondolatok sora özönlöttek fejébe kereste a szavakat amivel ki tudná fejezni érzéseit de az adott pillanatban nem találta azokat...