13. fejezet

A Marino birtok nem csekély értéket képviselt. Mind mérete, mind elhelyezkedése mutatta, hogy tulajdonosai nem kevés vagyonnal rendelkeznek. A kastély ízlésesen kialakított szobáiban értékes bútorzat pompázott, a tágas szalon nagy társaság befogadására is alkalmas volt. Mr. Marino nyájasan köszöntötte vendégeit, folyvást az üzleti sikereivel kérkedett, míg Mrs. Marino a kártyaasztalnál ülve a legújabb drapériákról tartott beszámolót, amit majd az emelet átalakítása során használni kíván. Elizabet hosszasan figyelte a társaságban jelenlévőket és megállapítást nyert az a tény állása, hogy ez az összejövetel még kellemetlenebb számára, mint amiken eddig volt szerencséje részt venni. Ismeretlen emberek voltak, noha hallott már felőlük Mr.Bellinitől de személyesen csak futólag találkozott némelyikkel. Beszélgetésbe elegyedett ugyan egyikkel-másikkal de beszédtémájuk kimerült többnyire az időjárásról szóló témában. A kártyaasztalnál ülő társaságban feltűnt egy igen víg kedélyű hölgy, hajlott kora ellenére arcbőre sima volt, hajkoronája dús. Öltözete és viselkedése elárulta a társaságban betöltött titulusát, miszerint ő a mindennek hallója és tudója, aki mindig és minden körülmények között ismer mindenkit. Midőn szerencséje nem volt a játékban, az asztaltól felállva inkább belevetette magát a társasági életbe, úgyis jobban ment neki a pletykálkodás, mint a kártyázás. Elizabet- nek nem kellett soká várnia hogy kitűntesse figyelmével, ám ez most javára vált, hogy többet megtudjon az új szomszédjáról, Mr. Russo-ról. Mrs.Colombo készségesen állt Elizabet rendelkezésére, ez ügyben bár információja igen csekély jelentőséggel bírtak. Csak annyi volt bizonyos hogy "derék ember jelleme van, kifinomult ízléssel bír",ám mivel csak nem régen érkezett a városba így nem volt módja közelebbi ismeretséget kötni vele, de amint módja lesz rá bizonyosan felkeresi majd őt. Elizabet egy halvány mosollyal nyugtázta Mrs.Colombo értéktelen információit, amiről ily sokat volt képes mesélni. Elhatározta, hogy nem húzza sokáig, hamarosan látogatását teszi Mr.Russo-nál. Az estélyt korán elhagyva, Elizabet mindennél fáradtabban tért nyugovóra, ám álmai nem hagytak nyugtot neki, ismét rémképek gyötörték. Hiába javult kedély állapota az utóbbi időben, bizonyosan érezte, hogy a Bellini ház és Mr.Russo itt léte rossz hatással bírt lelke nyugalmára. Nem volt hát mit tenni, szembe kellett néznie fájdalamas múltjával.

Elizabet a reggeli lovaglása után, frissen ült az asztalhoz elfogyasztani reggelijét. Mivel a városba ma jóval kevesebb dolga akadt így elhatározta hogy látogatását teszi a szomszédságban. Remélte , hogy ezzel a gesztussal beéri Mr.Russo is és nem vágyik többet a társaságára, mint amennyit az illem megkíván.

Az időjárás igen csípősre fordult, így a teát már nem fogyaszthatták el a kertben. Mr.Russo háza se büszkélkedhetett nagyobb mérettel, mint amilyenben Elizabet lakott, de agglegényként ezt is elegendőnek találta Fernando. A szalonban foglaltak helyet, majd nyájas társalgásba kezdetek. Elizabetnek csak hamar feltűnt, hogy Mr. Russo-tól sem állnak távol a művészetek ismeretei, így csakhamar megtalálták a közös hangot. Minél többet időzött Elizabet Mr.Russonál, annál jobban megdöbbentette a hasonlóság Mr. Bellinivel. Még a tekintetéből is ugyanaz a hűvösség áradt,amit ellensúlyozni kívánt nyájas beszéde. Egyszer aztán meg is jegyezte ezt Elizabet:

Oly nehéz elhinnem, hogy még csak nem is ismerte férjemet!szavamra, annyira emlékezetet rá, hogy ha nem tudnám hogy Mr.Bellini egyke volt,még meg is találnám gyanúsítani önt hogy tán testvére!

Ez igazán megtisztelő számomra hogy ilyen derék emberhez hasonlónak tart, ám félek én nyomába sem érnék. Bármennyire is hihetetlen, de sajnos tényleg nem volt szerencsém még csak egy festményt se látni róla. csak remélni tudom hogy nem okozok eme hasonlósággal önnek fájdalmat, hiszen bizonyára nagyon nehéz időkön ment keresztül mikor Mr.Bellini elhalálozott.

Ne értse félre kérem, semmi ilyenről szó sincs!tudatában vagyok érzéseimnek és bizton állíthatom hogy már nem kavar fel semmi mi rá emlékeztetne, szép emlékképként őrzöm a vele töltött időt s boldogan nevelem közös gyermekünket!

Bár Elizabet szavai hihetően hangzottak, ám szívében keserűség volt.

Még néhány szóban említést tettek a hely időjárásának szeszélyességéről, a birtok ügyekről majd az eltöltött kellemes délelőtt végén Elizabet visszaindult birtokára. Lelke megnyugvást remélet, hogy többet tán nem kell ennyi időt eltöltenie Mr. Russo társaságában, bár az úr nagyon nyájas volt és semmi kifogása nem lett volna társasága ellen ám a hasonlóság Nicholas és Fernando között túlon túl nagy volt, ami végett Elizabet -nek nehéz volt látni a férfit anélkül, hogy szomorúvá váljon miatta.

Azon az estén, hosszú levelet fogalmazott meg Hans-nak. Igyekezett mindent papírra vetni, s csak remélni tudta hogy hamarosan hírt kap felőle. Sajnos a hely ahol állomásozott, nagyon távol volt és a posta is csak késlekedve ért oda. Majd szüleinek is beszámolt megérkezte körülményeiről ám gondosan ügyelt arra hogy Mr.Russo-ról még csak említést se tegyen, mivel nem szerette volna ha édesanyjában hiú reményeket ébresztene eme találkozás. Mrs.Roselli folyvást reménykedett benne hogy lánya újra szert tesz egy ismeretségre egy gazdag jó képű férfi személyében, ki hajlandó lesz majd feleségül venni. Csak hogy Elizabet vágya nem ez volt, így valószínűnek tartotta hogy ebből ismét egy kellemtelen konfliktus alakulna ki édesanyja és közte.

Lassan teltek a napok, leveleire csak szüleitől jött válasz ez idáig. Csalódottság érzése kerítette hatalmában amiért nem hallott Hans felől, de a posta kiszámíthatatlanságával nyugtázta a dolgot.

Estére bálba volt hivatalos, Mr.Marino-hoz. Nem kedvelte az öregurat, túlságosan rátarti természete miatt, ám sok közös ügyletük miatt no meg a Bellini család régi ismeretsége miatt beleegyezését adta az estélyen való részvételébe.

A bálteremben hatalmas tömeg hömpölygött,a levegőtlenség érzése nyomasztotta Elizabetet. Ülőhely már sehol sem volt, s a vacsorára is várakozni kellett. Elizabet mindennél jobban vágyott Hans társaságára, aki most bizton kimentené, ha tehetné szorult helyzetéből.

A tánc terem közepén gyülekeztek a párok. Nem volt valami nagy vidámság, inkább amolyan megrendezettnek tűnt az egész. Arcukon nem a boldogság tükröződött Elizabet meglátása szerint. Úgy érezte hogy itt a társaság színe java egy kényszerházasságban él,nyoma se volt felemelő érzelmeknek. Elmélkedéséből kizökkentette Mr. Fernando Russo mély hangja. Ez idáig Elizabetnek fel sem tűnt hogy ő is itt tartózkodik. Mély meghajlással köszöntötte, majd táncra kérte. Elizabet úgy szándékozott jelen lenni a bálon hogy nem megy táncba, ám most elbizonytalanodott, hisz nem akarata megsérteni az urat. Végül rövid habozás után beleegyezett.

Az első táncot követte a következő és majd az azutáni, majd végül olyan gyorsan elröppent az idő Mr. Russo társaságában hogy Elizabetnek fel se tűnt hogy szinte az egész estélyt áttáncolta.

Bármilyen előítélettel is volt annak előtte a társaságról, partnere feledtette azt. Az estély végén fáradtan de mégis kellemesen érezte magát. Mr.Russo igen udvarias volt vele, s cseppet sem rátarti. Az est végén reményeit fejezte ki hogy ha Elizabetnek ideje engedi, elmehetnének kocsikázni egy reggel...

Elizabet vonakodott a meghívástól, ám nem tudta hogyan is adja finoman tudtára Fernandonak hogy érzései szimplán barátiak...