12. fejezet

Kihalt utcákon járva, az alvó vidéket figyelte Eric Turner. Békés és csendes volt. A hűvösség már csaknem csontig hatoló érzése, üdítően hatott a férfire, kezdtek kitisztulni a gondolatok fejében. Az éjszaka lezajlott beszélgetés mit anyjával folytattak, oly mértékben sokkolóan hatott rá, hogy nem volt maradása a szülői házban, így kezében csomagjával bolyongott, míg meg nem virradt. Az első postakocsi érkezésére várva, döntést hozott... Őszintén megvallja mit megtudott, mert hiszen Anna is ezt várná tőle, az őszinteséget mindenkor. Legyen bármilyen nehéz is, továbbra is kitart amellett, hogy megszabadítsa Ms.Hamiltont a családjától, de hogy utána hogyan tovább, azt még maga Mr.Turner se tudta. Folyamatosan az utolsó együtt töltött éjszaka járt fejében, a bűn mi nagyobb volt annál mit sejteni véltek. Harag volt szívében, mélységes harag anyja iránt, s a sors kegyetlen játéka iránt egyaránt. Annyi helyre sodorhatta volna az élet, miért pont a Hamilton házhoz kellett kerülnie?- folyvást ez a kérdés zakatolt agyában. Majd elöntötte az melegséges érzés szívét, valahányszor Annára gondolt. Túlságosan szerette ahhoz, hogy bánja a megismerkedésük pillanatát és túlon túl mélyen szereti ahhoz, hogy elfeledje örökre. Már már úgy érezte beleőrül a saját magával vívott "csatába", s gondolat menetét csak a postakocsi zörgése szakította félbe. A vissza út fájdalmas volt, csalódással telt. Sok példa eszébe jutott idefelé jövet arra, hogy milyen akadályokba ütközhet majd terve, s minden akadály leküzdésére volt megoldása, ám erre még ő sem tudott felkészülni. Csak egy valamiben volt biztos, a legfőbb vágya most Annát biztonságban tudni, minden más várhat. Kis megnyugvással lelkében elaludt a lovaskocsi zakatolásán.

Anna Hamilton-nak egyre nehezebb volt kivárni az estét. Bár rendkívüli türelemmel viseltetett anyja irányába, mégis oly lassan telt az idő számára, hogy olykor már úrrá lett rajta az idegesség. Aggódott, tervük sikerességért, és a Turner szülők véleményéért. Csak arra tudott gondolni, hogy ez lesz az utolsó nap, mit szerelme nélkül kell eltöltenie, eztán már végre megleli a boldogságot. Catherinre gondolt, tudta, hogy ő most teljes szívvel támogatná. Drága Catherine! ha vártál volna, mostanra talán te is megtaláltad volna a boldogságot- gondolta magában Anna...

Az éjszaka beköszöntével, Anna az előzőleg összekészített csomagját vette elő ágya alól. Csak az alkalomra várt, hogy anyja végre elaludjon. Szerencsére Mr.Hamilton sem tartózkodott otthon, így szabaddá vált az út lányuk számára. Mikor eljött az idő Anna halkan a cselédbejáróhoz osonva kiszökött a hátsó kertbe. Vissza se nézett, túlon túl izgatott volt ahhoz, hogy tovább időzzön. Folyvást úgy érezte, hogy Mrs. Hamilton figyeli az ablakból, volt, hogy pata dobogására lett figyelmes, azt az érzetet keltve benne, hogy tán apja érkezett haza váratlanul. Szerencsére csakhamar nyugtázhatta magában, hogy mindez csak képzelete szüleménye és biztonságban tudhatja magát. A megbeszélt helyen, a város egy eldugott részéhez igyekezett. Már messziről látta Mr.Turner sudár alakját kirajzolódni. Nyomban futásnak eredt irányába, majd boldogan karjai közé vetette magát, s ölelte szorosan.

Érezte, hogy valami megváltozott, Mr.Turner-re tekintett és végtelen szomorúságot látott szemeiben. Anna hátrább lépett, s a férfi arcát fürkészte.

• Valami baj van... ugye?- kérdezte gyanakvóan.

Eric lehajtotta fejét, képtelen volt a lány szemébe nézni.

• Nem egyeztek bele a szüleid? Vagy a pap nem akar összeadni?- faggatta tovább Anna idegesen.

• Nem erről van szó...

• Értem... akkor meggondoltad magad...- mondta elcsukló hangon a lány.

Mr.Turner felkapta fejét e szavak hallatára és megragadva Annát közelebb húzta magához.

• Az érzéseim mit sem változtak, s ez így is marad örökre! Bízz bennem!- válaszolta határozottan Eric.

• Akkor nem értem Eric, mond már el, mi a baj?- fogta könyörgőre Anna.

Mr. Turner leült a padra, majd szorosan magához húzva Annát belekezdett egy történetbe... egy olyan történetbe mi szép lassan törte darabokra saját álmát, s most ugyanígy zúzza szét teljesen egy másik ember életét is... Érezte Anna fájdalmát, mikor a keserves szavak elhangzottak, látta a lány gondolatait, mikor tudatosult benne a valóság. Félelmetes érezni, hogy olykor a szavaknak mily nagy hatalma is van az álomok felett...

Anna összetört, csak úgy mint Eric Turner mikor először szembesült a tényekkel, ám nem hagyta kedvesét igazán belemélyülni gondolataiba, azonnal sürgetni kezdte:

• Hagyjuk a múltat, most csak a jelen számít! Kevés az időnk indulnunk kell!- folytatta így Mr.Turner.

Anna könnyes szemmel nézett a férfira:

• És aztán?- kérdezte határozottan.

Mr.Turner láthatólag nem akart ezzel a kérdéssel foglalkozni.

• Aztán majd meglátjuk...- válaszolta

Ms. Hamilton lehajtotta fejét.

• Nem...

Eric értetlenül nézett a lányra.

• Ezt hogy érti? Minden készen áll, ettől még ugyanolyan elszántan segítek megszökni!- erősködött tovább.

• Hálás vagyok mit értem tett, s tudom, hogy szándékában áll a tervet véghez vinni, ám a tény mit most feltárt előttem, túlon túl nagy akadály! Értse meg, én nem csak elmenekülni szerettem volna, hanem leélni magával az életem, férj és feleségként... Képtelen lennék önre valaha is úgy tekinteni, mint bátyámra, nem bírnám elviselni az érzést, hogy már nem ölel szerelemmel, hogy már nem érint...

• Anna kérem, ne tegye ezt! Szökjünk meg!- könyörgött tovább Mr.Turner

Ms. Hamilton megsimította a férfi arcát, szemeiből könnycseppek hullottak.

• Nem tehetem...

• Engem nem érdekel az egész! Akkor is magával akarok lenni, örökre!- fakadt ki Ericből a fájdalom.

• Sokkal jobban szeretem önt annál, minthogy elvegyem az esélyét önnek arra, hogy gyermekei lehessenek! Én ezt nem adhatom meg önnek, bármennyire is vágytam volna rá!- válaszolta gyengédséggel hangjában Anna.

• Nem érdekel! Csak ön jelenti számomra a boldogságot! Kérem, gondoljon a húgának tett ígéretére, hogy minden akadály ellenére is kitartunk egymás mellett és küzdünk!- erősködött tovább Eric.

Annának fájó volt ezt hallani, ám még ez sem ingatta meg elhatározásában.

• Isten önnel! A szívem örökre a magáé, s életem végéig őrizni fogom az együtt töltött percek csodás emlékét!

Ms. Hamilton még utoljára megcsókolta Mr. Turnert majd határozott léptekkel elindult vissza. Alakja szép lassan eltűnni látszott a sötétben.

Mr. Turner kétségbe esve ismételgette nevét, de mindhiába... Keservesen zokogva roskadt le a padra s közben gyötörte a gondolat, hogy mily nagy hiba volt elmondani az igazságot Annának. Csak abban a halvány reménysugárban bízott, hogy talán csak a hirtelen sokk hatására határozott így és holnapra meggondolja magát... Nem is sejtette, hogy Ms. Hamilton mily józanul volt képes gondolkozni még a legnehezebb döntésekben is.