11. fejezet

A hirtelen beköszöntő hajnal fényei áradtak be Mr.Turner bérelt szobája ablakán. Indulniuk kellett, s ez a gyötrő gondolat fájóan nehéz volt a szerelmesek számára. Megbeszélésük alapján, Anna visszatér otthonába s úgy tesz, mintha minden rendben lenne, nem tiltakozik kényszerházassága ellen s türelmesen viseli anyja hangulat változásait még négy napon át. Addig Mr.Turner haza látogat és kéri családja segítségét, hogy fogadják be, míg rendeződnek soraik, majd beszél, a helyi pappal kit oly rég óta ismer már, hogy adja össze őket. A terv oly egyszerű volt, ám mégis nehéz, mivel ha tehették volna egyetlen percre se váltak volna már el egymástól. Mr.Turner hazakísérte Annát, s utoljára még szenvedélyesen megcsókolta, majd ígéretet tett, hogy négy nap múlva visszatér s magával viszi menyasszonyát. A távolból figyelte, ahogy a lány boldogan elszalad házuk irányába, majd eltűnik a cseléd bejárónál. Eric nem késlekedett, igyekezett vissza szállására, holmijáért s a leghamarabb induló postakocsival útnak indult szülőfalujába, boldogan, teli reményekkel.

Különleges érzés kerítette hatalmába Eric Turnert haza útja során. Ismerős tájakon haladva, ismerős érzéseket érezve, mégis mindent másképp látott. Bármennyire is lenézte azelőtt otthonát, körülményeit, a Hamilton háznál töltött idő megtanította becsülni egykori életét és büszkének lenni arra ahonnan jött. Mint egy kisgyermek az ajándékát, oly izgatottan várta, hogy végre megmutathassa szeretett Annájának is az életét és bár tudta, hogy nagyon nehéz lesz boldogulniuk, még sem érzett félelmet jövőjüket illetően. Érkezése váratlan volt, a Turner család éppen a vacsora asztal körül csendben ülve fogyasztotta el a frissen készített ételt. Mrs.Turner még talpon volt, kiszolgálta szeretett családját. Mivel Eric - nek nem volt ideje szüleit értesíteni érkezéséről, nem kis meglepetés fogadta családját mikor belépett házuk ajtaján. A szótlanságot hamarjában hangos köszöntés váltotta fel, mind testvérei és apja részéről. Mrs.Turner a háttérből figyel csendesen. Eric aggódott édesanyja fogadtatásától, hisz elvállásuk nem volt épp kellemes. Majd elindult anyja felé, ki egy szempillantás alatt odasietett fiához és könnyekben törve ki, szorosan megölelte őt.

• Hát visszatértél, drága fiam!- súgta fülébe

Eric kedves hangon nyugtatta anyját:

• Mondtam, hogy visszajövök, hát hogyan is gondolhatott mást!

Majd Mr.Turner vette át a szót:

• Mi hozott erre ily váratlanul drága fiam! Nem azért mondom, hogy nem látunk szívesen, csak szeretnénk tudni az okát, mi volt ily sürgető, hogy még táviratot se volt időd küldeni?

• Valóban, édesapám jöttömet nem pusztán meglepetésnek szántam, ám örömmel látom, hogy így is szívesen fogadnak!- válaszolt Eric.

• Mi az hogy! Ez a te otthonod is, ide mindig visszavárunk. Meg aztán édesanyád már lassan belebetegedett az aggódásba, mondtam én, hogy nem vagy már gyerek, de hát tudod milyen akaratos...- panaszkodott Mr.Turner.

Eric anyára pillantott, tényleg nagyon megváltozott mióta utoljára látta őt, arca beesett, sápadt. Szeméből eltűnt a ragyogás mit úgy szeretett. Lesoványodott és megöregedett, pedig tán fél év hogy eltelet mióta elutazott. Úgy tűnt, mint akit felemésztett a bánat...

• Hát, most már megnyugodhat édesanyám, mert haza költözöm, természetesen csak engedelmükkel!- jelentette be a nagy hírt Eric.

Mrs.Turner arca felragyogott:

• Hát itt maradsz? Soha többé nem mész vissza oda?- szólalt meg reménnyel hangjában.- Hát persze hogy vissza jöhetsz!

Eric elérkezettnek látta az időt, hogy közölje a hír többi részét is:

• Igen végleg hazatérek és velem tartana menyasszonyom is! Egy rövid időre meghúzhatnánk magunkat önöknél, csak még találok magunknak új otthont és munkát! Ígérem, nem lennénk terhükre...

Erre már fivérei is szót emeltek:

• Nocsak, hát ily hamar talált magának asszonyt is a tanár úr? Akkor bizonyára nem unatkozott ezalatt az idő alatt...- heccelődtek.

Eric elmosolyodott.

• Nem, kétségkívül eseménydúsan teletek napjaim... - válaszolta

• Nos, gyermekem bár a hely igen szerény, de ha kicsit összébb húzzuk magunkat, csak elfér még egy ember, kis időre. Ha választottad nem úri körülményekhez szokott, bizonyára elégedett lesz.- adta beleegyezését Mr.Turner

• Ami azt illeti körülményeink bár kissé eltérőek, ám ez mit sem számít, mert bizton állíthatom, hogy a hölgy nem ragaszkodik megszokott kényelméhez!

A Turner család kissé kétkedve fogadta eme hírt.

• Csak nem valami úrilányt készülsz ide hozni?- kérdezte fivére, megvetéssel hangjában.

Eric egy pillanatra elhallgatott, majd így folytatta:

• Nos, felesleges lenne tagadnom, hisz tartozom az igazsággal önöknek...Választottam valóban úri család sarja, ám sanyarú sorsú család melyből származik. Húga nemrégiben elhalálozott, melynek okán anyja lassan eszét veszti. Apja meg nem törődik mással csak vagyona gyarapításával, s nem átalkodik lányát oly házasságra kényszeríteni, mit ő nem akar. A Hamilton háznál való tartózkodásom felnyitotta szemem, s be kellett, hogy lássam, a vagyon olykor inkább átok, mint szerencse és az igaz boldogságot hírből sem ismerik ezek az urak.

Mr.Turner rosszallóan nézett fiára, aggódott hirtelen döntésén, melyet meggondolatlannak vélt.

• Felnőtt férfi vagy, fiam így a döntés is a tiéd, de azt el kell mondanom, hogy véleményem nem feltétlenül egyezik a tiéddel. Nagyon sajnálatra méltó mi a kisasszonnyal történt, de rengeteg sanyarú sorsú asszony él a világon, s nem hinném, hogy a jó megoldás az, ha te feláldozod szabadságod és nőül veszel egy ilyet, csak hogy megóvd a kényszerházasságtól. Az úri családoknál ez nem oly szokatlan dolog és azért nem mindegyik végződik boldogtalansággal. Idővel azért megszokják egymást, tán némelyek meg is kedvelik férjüket.- vélekedett így Mr.Turner.

Eric érezte családján, hogy aggódnak döntése helyességében, ezért még egy utolsó kísérletet tett meggyőzésükre:

• Valóban, talán esztelenségnek hangzik, mit tenni készülök, ám nem nemes célok vezérelnek, hanem oly érzések melyet az ember csak egyvalaki irányában érezhet az életben! S bizton tudom, hogy ez oly erős mi kitart egy életen át! Meg győződésem, hogy viszonzásra talált eme érzelmem, így nem látom okát, hogy ne vegyem feleségül, még ha ez némi kényelmetlenséggel jár is... Nem kérem, hogy megértsék döntésem, csak a segítségükre lenne oly nagy szükségem, átmenetileg.

Mr.Turner bár nem volt túl romantikus alkat, ám fiát mindennél jobban szerette, így áldását adta a dologra és biztosította támogatásáról az ifjú házasokat. Bár anyagi javakat nem tudott felajánlani, de menedéket a nehéz időkre igen, s ez épp elég volt Eric számára.

Mrs.Turner sem tiltakozott, bár egy ilyen jellegű döntésbe neki nem sok beleszólása volt.

• No és szabad tudnunk a titokzatos hölgy nevét is?- kérdezte Ericet fivére.

• Természetesen! A neve Anna! Ms. Anna Hamilton!

Ebben a pillanatban Mrs.Turner arca hirtelenjében elsápadt, szemei kikerekedtek és levegő után kapkodott...próbált uralkodni magán, de oly rosszullét vett erőt rajta, hogy alig bírt felállni az asztaltól. Elbotorkált a másik szoba irányába, majd magára csukta annak ajtaját.

Eric értetlenül nézett utána...

-Mostanában gyakorta különösen viselkedett, azt gondoltam tán távolléted viselte túlon túl nehezen- mondta felesége után nézve Mr.Turner.

Amikor Eric Turner újra az ágyában alhatott, azt gondolta majd hirtelen rá törnek az emlékek, vagy túl zaklatott lesz a terv megvalósítása miatt és ezért képtelen lesz majd aludni. Nem így történt, a kimerítő utazása és hosszas beszélgetése családjával oly fáradtságot hozott számára, melyet már régen érzett, így rögvest elaludt. Ideje se volt átgondolni az előtte álló elintéznivalókat az esküvőjével kapcsolatban. Nem telhetett el túl sok idő, talán csak néhány óra mikor érezte valaki a vállánál fogva ráncigálja őt. Csak nagyon lassan tért magához és hirtelenjében azt se tudta, hogy hol van, majd mikor már kezdett visszatérni ébersége, észrevette a sötétben anyja alakját ágyánál.

• Beszélnünk kell!- mondta az határozott hangon.

Eric lassan ült fel ágyában, majd feszülten fürkészte anyja tekintetét a sötétben. Mrs.Turner gyertyát gyújtott, keze remegett, látszott, hogy komoly dologról van szó.

• Mi a baj anyám? -megrémiszt viselkedése! Tán beteg?- kérdezte Eric aggódva.

Mrs.Turner leült ágya szélére, majd egy pillanatra behunyta szemét. Mikor újra kinyitotta, egyenesen Eric- re nézett.

• Amit most mondani fogok, az örökre megváltoztatja az életed és csak remélni tudom, hogy meg fogsz tudni bocsájtani. Talán igazságtalannak fogod érezni, hogy nem szóltam előbb, de bevallom, túl gyenge voltam hozzá, s hazudnék, ha azt mondanám, valaha is szándékomban állt volna erről beszélni neked... Amikor úgy 16 éves forma voltam, minden vágyam volt szabadulni családomtól, a paraszti élettől, pont úgy mint te! Vonzott a kényelmesebb élet, csodálva néztem a szépen öltözött úrinőket, s arról álmodoztam, hogy egyszer majd talán én is így fogok élni... Egy nyáron, nővérem levelet küldött, hogy megüresedett egy hely a háznál, hol dolgozott szolgálólányként. Arra gondolt, hogy a nyárra odautazhatnék, jó kereseti lehetőség volt akkoriban ez, de természetesen engem nem ez a része érdekelt, sokkal inkább, az vonzott, hogy egy úri családnál élhetek. Anyám, megtiltotta, hogy odautazzak, s mikor ellent mondtam, a hajamat cibálta, de én akkor is mentem, semmi nem tudott volna visszatartani...

• Hát anyám is volt cseléd? Ezt sosem mesélte! - vágott közbe Eric.

Mrs.Hamilton meredten bámulta a földet és így folytatta:

• Nehéz munka volt az, megállás nélkül hajtottunk, és közben viselni kellett a folyamatos szekálásokat, szidalmakat. Nem voltak elnézőek a cselédekkel, de én nem bántam! Sőt, úgy éreztem, egy kicsit így közelebb kerülhettem az álmomhoz, utólag visszagondolva, már tudom, hogy butaság volt ez a gondolat, de akkor...elvakított az a világ...

Egy pillanatra elcsendesedett, látszott, hogy amit most mondani készül, nagyon fájdalmas számára:

• Volt ott egy úrfi, az úr legkisebb gyermeke, korban hasonló hozzám... Ő olyan más volt, olyan magának való típus. Sosem bántotta a személyzetet, de nagyon tudomást se vett róluk. Ám velem kedves volt, felettébb udvarias, olyannyira, hogy az cselédekhez nem méltó. Ifjú voltam, és bolond, azt képzeltem ez a férfi oly érzelmekkel van felém, mint én felé. Bármire képes lettem volna érte, bármire! Hittem a szép szavakban, hittem a hamis reményekben mit felém táplált és már láttam magam előtt, amint én is úri kisasszony leszek majd feleségeként az oldalán... Ám nem így lett, miután megkapta mit akart, többet rám sem nézett. Egyszerűen megszűntem létezni számára...

Eric nem tudta mire vélni, hogy anyja miért mondja most mind ezt el neki, látta, hogy a könnyeivel küzd. Gyengéden megsimította vállát:

• Nem értem anyám, miért mondja most ezt nekem, de a véleményem az, hogy nem ön követett el bűnt, hisz fiatal volt és naív, minden bizonnyal az úrnak meg nem ez volt az első ilyen ügye és nem is az utolsó.

Mrs.Turner arcán gúnyos mosoly jelent meg:

• Sajnálatos módon ezt már nem állt módomban megtapasztalni, ugyanis amikor kiderült, hogy állapotos vagyok, azonnal gondoskodtak róla, hogy eltávolítsanak a háztól...

Eric arcán mélységes döbbenet jelent meg, fejében kérdések százai futottak végig

• Hogy mondja? hát ön...? és mi lett ezután a gyermekkel? - faggatózott

• Nekem szerencsém volt, anyám bár felpofozott mikor megtudta, mégsem zavart el, és viszonylag hamar találtam egy jó embert, ki hajlandó volt állapotomat tekintve is feleségül venni és a gyermeket sajátjaként felnevelni.

• Tessék?- csattant fel Eric- csak nem azt akarja mondani...?

• Kérlek, hallgass meg- szabadkozott Mrs.Turner- az apád megígértette velem, hogy soha nem beszélek neked erről, ő úgy tudta, hogy akaratom ellenére történt mi megtörtént, s ezért szánalommal volt irántam, de ha megtudná az igazat, hogy arról, hogy önszántamból tettem, soha se bocsájtaná meg! Könyörgöm Eric, őrizd meg ezt a titkomat, bármily dühös is vagy most rám, ne így állj bosszút!- rimánkodott sírva Mrs.Turner.

Eric először fel se fogta igazán anyja szavait, csak próbálta feldolgozni magában a hallottakat.

• Én nem is tudom, mit mondhatnék- habogta- ez egyszerűen felfoghatatlan! De akkor ki az igazi apám?- vonta kérdőre anyját a férfi.

Mrs.Turner szerette volna elkerülni ezt a pillanatot, de most már nem volt menekvés.

• Mr. Hamilton...a te apád Mr.Hamilton, a te menyasszonyod apja...

Hogy vannak-e szavak arra, mit most Eric Turner érzett? Nem igazán...de annyi bizonyos, hogy olykor egy pillanat is elég, hogy összetörje egy élet álmait...