10. fejezet
Catherine Hamilton nem volt egy túl feltűnő egyéniség, első ránézésre olyan volt, mint a többi vele egykorú kisasszony, bájos és illedelmes, de gyakorta pletykálkodós. Intelligenciájával se tudott kitűnni, s bár bájos külleme volt, még sem volt rajta semmi olyan dolog, mely különbbé tette volna. Kislány kora óta a házasságra készült, szülei a legjobb tanárokat fogadták hozzá, hogy egyszer képes legyen majd egy vagyonos embert találni ki feleségül venné. Gyakorta voltak hisztérikus megnyilvánulásai, melyek aggodalomra adtak okot, hogy talán sosem fogja őt senki elvenni, zabolátlan természete miatt. Mrs.Hamilton egykori önmagát látta benne és tudta, hogy kellő kontrol alatt javulni fog lánya állapota, mint ahogy saját magán is megtapasztalta. Az idő igazolni látszott eme gondolatát, a rohamok egyre ritkultak, majd végül feledésbe merültek. Életét a várakozás töltötte el, várni valakire, ki majd oly boldogsággal ajándékozza meg, mit még sosem érzett. Mert, hogy Catherine Hamilton már képes volt uralkodni heves érzelmi megnyilvánulásain, de a harc, mit önmagával vívott nap mint nap, örökre rejtve maradt. Az álmok világába menekült, s hitte, hogy ezek az álmok valóra fognak válni s megszabadítják majd őt belső harcaitól. Szerencsétlenségére éppen Mr.Collins volt az, ki szerelemre lobbantotta ifjú szívét. Egy olyan férfi, ki helyzetét kihasználva játszott a Catherinhez hasonlatos ártatlan kisasszonyok érzelmeivel. Mesterien manipulálta őket, s midőn célt ért, tovább állt. Hogy voltak-e valaha igaz érzései, azt senki sem tudja, de mikor házasságra lépett egy igen vagyonos örökösnővel, már házasságuk másnapján megcsalta azt. Ám mindez csak Catherine sajnálatos halála után derült ki. Talán ha adott volna még időt önmagának, talán ha más férfiről lett volna szó... de nem így történt, s így az ő története hamarabb véget ért, minthogy elkezdődhetett volna.
Az, hogy kinek mit jelentett döntése, miszerint eldobja életét, csak az tudhatta ki a Hamilton családot jól ismerte. Kívülről az élet változatlan volt, a kertészek dolgoztak, a szakácsnő főzött a cselédek fogyatkoztak, hála Mrs.Hamilton dührohamainak. Mr.Hamilton folyton üzleti úton járt, s Anna egy bezárt világban élt. Húga halálát követően mélységes gyászba borult, se társasági eseményeken, se sétákon nem vett részt. Bezárkózott szobája magányába és egyedül Mr.Turner levelei adtak vígaszt számára, melyeket különböző fortélyokkal juttatott el kedveséhez. Volt mikor egy cselédet fizetett le, hogy a reggeli mellé adja át a kis borítékot, volt, hogy a könyvtárszoba egyik könyvébe rejtette el. A gyászidőszak elteltével Mrs.Hamilton igyekezett minél összeszedettebnek tűnni, belemerült sürgető tennivalóiba, ám olykor úgy tűnt, mint ha kezdené elhagyni józan esze. Olykor úgy viselkedett mintha Catherine halála be se következett volna, máskor meg hisztérikus állapotban ordított szobájában. Mr. Hamilton nem volt vele, mint támasza, igazából sosem volt mellette házasságuk során. Nem csoda hát ha Anna összeomlani látta életét, s mind ezt tetézte, hogy anyja még inkább elvárásokkal volt irányában, s olykor egy perc nyugtot se hagyott neki.
Eric Turner is egyre nehezebben viselte a kialakult helyzetet, már-már úgy érezte menekülne e házból ahol csak bánat és gonoszság lakozik. Egyedül Anna miatt nem távozott, még inkább úgy érezte, hogy nagyobb szüksége van rá, s titkon reménykedett, hogy egyszer kiszabadíthatja rabságából, mit anyja zsarnokoskodása okoz.
Eső áztatta a földeket mikor Anna Mr.Turnerrel tanult a könyvtárszobában. Még gyakorta elsírta magát a lány, mikor a mellette lévő székre pillantott, hol húga ült. Nehézkesen haladt tanulmányaival, mi az ő helyzetében érthető volt, ezért Mr.Turner, igyekezett a lehető legnagyobb türelemmel lenni irányában. Alig hogy véget ért az óra, Mrs.Hamilton már sürgette is lányát, valamilyen indokkal, csak hogy távozásra bírja. Így teltek el a napok folyton folyvást, s úgy tűnt soha se fog már javulni a helyzet. Egy délután Annának már nem volt maradása otthon így elment sétálni a hideg késő őszi időben. Mivel nem jelezte előre anyjának eme programját, az egy idő után keresni kezdte őt a házban, és irdatlan dühroham lett úrrá rajta, mert nem találta őt szobájában. Mikor visszatért sétájából, már a szalonban ülve várta, s megannyi szitokkal illette őt.
Hol csavarogtál, te szégyentelen?- ordított magából kikelve- tudom, hogy mit művelsz a hátam mögött! Azzal az átkozott Mr.Turner-el voltál, ugye? Szégyelld magad! Sosem leszel oly jóravaló, mint az én drága Catherinem!
Annát kiborította ez a képmutatás anyjától s már nem bírt tovább uralkodni érzelmein melyeket oly régóta rejtve őrzött önmagában:
Úgy, hát most hirtelenjében ily fontossá vált önnek az erkölcs? De hisz nem maga volt, ki elvárta volna, hogy drága húgom odaadja magát Mr.Collinsank? Annak az embernek, ki már oly sok nőt használt ki, kinek lelke oly sötét, mint az éjszaka! És most úgy beszél, mintha büszke lenne Catherinre amiért nem tette meg... Miért? Miért nem akkor állt mellette, mikor még lehetősége lett volna rá?- Anna szavai fájóan igazak voltak, s ezt Mrs.Hamilton is tudta jól, ám nem volt képes beismerni tettét, helyette inkább mélységes megvetéssel fordult megmaradt gyermeke ellen és őt tette felelőssé a történtekért.
A te hibád! Te mindig is féltékeny voltál rá, mert sokkal szebb és ügyesebb volt nálad! Te hajszoltad halálba a gyermekem a folytonos ügyeskedéseiddel! De meglátod, nem úszod meg ennyivel- sziszegte őrjöngve Mrs.Hamilton- nem menekülsz a végzeted elől!
Anna képtelen volt tovább hallgatni anyját, akin egyértelműen látszott, hogy eszét vette a bánat. Felszaladt a hatalmas márvány lépcsőn, meg sem állt Mr.Turner szobájáig. Nem érdekelte, hogy anyja követi-e őt, csak menekülni akart előle. Kopogtatására Eric kitárta az ajtót, s Anna a nyakába borulva zokogott. Mr.Turner szó nélkül átkarolta és magához szorította védelmezően, nem kérdezett semmit, hisz nem kellettek szavak, hogy lássa, mi zajlik. Majd néhány pillanattal később Mrs.Hamilton dühös tekintete villant fel előtte, ki felemelt újjal mutatott Mr.Turner-re:
Maga! Takarodjék a háztól! Tudtam, mindig is tudtam! De ne is álmodjon róla, soha nem lesz a magáé!
Nem volt mit tenni, Eric Turner-nek éppen csak annyi ideje maradt, hogy kevés holmiját az útitáskájába pakolja. Mikor ideérkezett, még reményekkel telve jött, sok mindent el tudott volna képzelni, ám egy ilyen véget nem. Talán még a legnagyobb fantáziával megáldott író se tudott volna ily történetet kitalálni, mint amit a sors írt számára. Nem állása elvesztését bánta, hanem a tényt, hogy eztán majd nem láthatja Annát, felettébb aggódott a lány sorsa miatt. A sötét éjszaka leple alatt kellett elhagynia a Hamilton házat, mint holmi bűnözőnek, pedig egyetlen bűne csak az volt, hogy beleszeretett a ház urának lányába. Ez nem egy előre megfontolt gondolat volt, még csak nem is hátsó szándék vezérelte, mégis az ő helyzetében ez elfogadhatatlannak számított.
Egy helyi fogadóban szállt meg, s amint szobáját elfoglalta, az ágyra roskadva próbálta végig gondolni az elmúlt időszak történéseit attól a perctől mikor megkapta a levelet az állásról, egészen addig, míg Anna a karjai közt lelt menedékre. Elhatározta, hogy küzdeni fog Hamilton kisasszonyért, s nem hagyja, hogy tönkre tegyék őt, ki oly tiszta és jó lelkű.
Már három nap is eltelt, de Eric nem hallott hírt Anna felől. Bezárva élt a házban, ahonnan Mr.Turnert oly mértékben kitiltották, hogy még levelét se vették át. Egyre nagyobb aggodalommal volt, az idő múlásával, tudta jól, hogy Mrs.Hamilton nem beszámítható és Mr.Hamilton se törődik, azzal mi otthonában folyik. Életében először tanácstalan volt, s felettébb nyugtalan. Álmatlanul töltött éjszakái alatt folyvást próbált kitervelni valamit, minek segítségével legalább csak még egyszer láthatná Annát. Napközben a Hamilton ház körül bujkált, s figyelte hátha megpillantja őt, de még egy hét elteltével se léphetett ki a házból a lány. Mr.Hamilton épp csak egy napra tért haza, de kora reggel már újra útnak indult. Valószínűleg képtelen volt elviselni félőrült feleségét, ám az érthetetlen volt Eric számára, hogy Anna miért nem számított neki? Tán tényleg létezik olyan szülő ki az egyik gyermekét jobban szívleli a másiknál? Eric számára ez egyszerűen elképzelhetetlen volt, ő ilyet még sosem érzett saját szüleinél.
Két hosszú hét után végre bekövetkezett, mire Mr.Turner annyira vágyott. Az éj közepén kopogás hallatszott szobája ajtaján. Először csak igen halk, majd egyre erősödő. Eric az ajtóhoz lépett s csak lassan nyitotta azt ki. Hirtelenjében, úgy gondolta csak álomkép mit ajtaja előtt lát s csak kisvártatva merte elhinni szemeinek, hogy ott áll előtte Ms. Anna Hamilton, a maga valójában. Egy csuklya takarta fejét, de világító kék szemeiről azonnal felismerte őt.
Egy percig se habozott, rögvest beinvitálta váratlan vendégét. Anna belépve, lehúzta fejéről álcát nyújtó csuklyáját, s mentegetőzni kezdett.
Kérem ne haragudjon, hogy ily kései órán zavarom, de nem tudtam hová is mehetnék! -szabadkozott idegesen.
Mr.Turner megfogta jéghideg kezeit:
Ugyan már, hát hogyan is zavarna! Annyira aggódtam önért, próbáltam valamilyen formában felvenni önnel a kapcsolatot, de egyszerűen sehogyan sem sikerült! Jól van Anna?
Anna szemei elhomályosodtak, könnyei egyre erősebben törtek utat hűvös kék szemeiben.
Ami azt illeti, egyáltalán nem vagyok jól... Amióta ön elment, anyám még rosszabb állapotban van. Nem enged ki a házból s egész nap gyötör. Van, hogy kedves, aztán egyik pillanatról a másikra hihetetlen dühvel szidalmaz. Úgy érzem, teljesen eszét vesztette! Mikor édesapám hazatért a minap én próbáltam vele beszélni, de mintha meg se hallotta volna és amint lehetősége volt rá, ismét elutazott. Úgy érzem teljesen egyedül maradtam a pokolban...- Ekkorra már sűrű könnyekben tört ki.
Mr.Turner ismét átölte gyengéden a lányt, végre újra érezhette azt, miről már majdhogynem lemondani kényszerült.
Elszöktem, Mr. Turner!- így folytatta Ms.Hamilton- El kellett jönnöm, nem bírtam tovább! Mikor azt hittem ennél rosszabb már nem jöhet, akkor anyám közölte velem, hogy férjet találtak nekem Mr.Butler személyében, te jó ég az az ember idősebb, mint a saját apám! Megözvegyült, s most fiatal feleséget akar! Zsugoriságának köszönhetően hatalmas vagyonnal rendelkezik, s úgy érzem, anyám most bosszúból hozzá akar adni, apám meg áldását adta rá! De én nem megyek ahhoz a vénemberhez, inkább fagyjak meg az utcán! - azzal Anna szavai elakadtak, képtelen volt tovább beszélni oly mértékben fojtogatta a sírás.
Eric Turner nem akart hinni tulajdon fülének, hogy képesek így bánni ezzel az ártatlan teremtéssel a tulajdon szülei? Már megértette Catherine döntését, hisz valószínűleg rá se várt volna szebb jövő, ám Annának volt valamije, ami húgának nem, egy őszinte, igaz szerelme ki mellette áll, legyen bármekkora is a baj.
Anna most figyeljen rám kérem! Amit mondani fogok, talán kissé váratlan lesz! Úgy gondolom, ön tisztában van érzelmeimmel az ön irányába, amit már hosszú ideje nem tudok leplezni, s ha ön is viszont szeret, akkor nagyon boldoggá tenne azzal, ha a feleségem lenne! Tudom, hogy társadalmi helyzetünk nem engedhetné ezt meg, s valóban, amit én nyújtani tudnék az igen csekély, de egyvalamit bizton állíthatok, igaz és hű szívvel szeretném önt az idők végezetéig!
Anna szemeiben a boldogság fénye ragyogott fel, mint ha a legsötétebb éjszakát hirtelen beragyogta volna a tüzes napkorong fénye, oly hevesen törtek rá az érzelmek.
-Igen, Igen! Ezerszer is igen! Nem kell nékem több annál mit ön adni tud, az érzés, hogy minden reggelen ön mellett ébredjek és térhessek nyugovóra, nem lenne nékem nagyon boldogságom, mint ön mellett élni meg hajlott koromat, s együtt hervadni el mint vadrózsák a kertben.
Majd végre eljött a pillanat melyről még álmodni se mertek, végre teljesült egy álom, mit álmodni se mertek.
Az mit Catherine Hamilton nem tett meg, azt nővére igen, s ezt a döntését sosem bánta meg, mert tudta, hogy a férfi kit választott, őszintén szereti....
